A négyszeres világbajnok a tavalyi Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy 2022 végén lezárja Forma–1-es pályafutását, a jövőben ugyanis szeretne több időt fordítani családjára és a versenyzésen kívüli életére. Miután csapata a második félévben feledtetni tudta a gyenge kezdést és Vettel is több erős futamot teljesített, felmerült, talán elhamarkodta döntését.
A német jelezte, alaposan átgondolta döntését, ezért nem érzi, hogy bármit is felül kellene vizsgálnia. A 2023-as év elején viszont újra szóba került a téma, azt követően, hogy az Aston Martin ismét hatalmas előrelépést tett: ezúttal az élmezőnybe ugrott!
Fernando Alonso az első három futamon három dobogós helyezést is szerzett, felmerült tehát, hogy Vettel valóban szerencsétlenül időzített. Ő maga viszont a Bio Bienen Apfel nevű környezetvédelmi szervezet egyik rendezvényén egyértelművé tette, továbbra sem gondolja, hogy bánkódnia kellene a visszavonulás miatt.

„Nem bántam meg” – jelezte, amikor nekiszegezték a sokakat foglalkoztató kérdést. „Nagyon nehéz előre látni, hogy mit hoz majd a jövő, hogy mi történik majd a következő évben. Ez minden szezon esetében ugyanígy van” – utalt arra, hogy előre nem láthatta, mekkora ugrás jön.
Ugyanakkor jelezte, arra, hogy az Aston Martin javulni fog, számítani lehetett, ezért miközben fontolgatta, folytassa-e pályafutását, számolt a lehetőséggel. Volt csapatának egyébként nyilatkozata során is üzent, kiemelve, nagyon boldog az év elején elért sikerek miatt, és reméli a folytatásban is jól teljesítenek majd.
„Örülök, és ez mindent elfed. Az előző éveknek köszönhetően nagyon jól ismerem a csapatot, és boldog vagyok, hogy ilyen jól mennek a dolgaik. Azt hiszem, nyilvánvaló volt, hogy az autójuk jobb lesz, mint a tavalyi szezonban volt. A tavalyi szezonunk ugyanis eléggé gyengén sikerült, szóval az azért várható volt, hogy jobban fognak majd szerepelni” – emelte ki.
„Bár természetesen az ember sosem tudhatja előre azt sem, mivel állnak elő és hogyan szerepelnek majd a riválisok” – zárta gondolatát a 35 éves ex-versenyző, aki legutóbb a Bajnokok tornáján ült autóba. Hogy legközelebb mikor tervez hasonlót, arról nem döntött még.
