Mióta bejelentette visszavonulását, Sebastian Vettellel kapcsolatban többször felmerült, a jövőben menedzserként, vagy csapatvezetőként is visszatérhet a Forma–1 világába. Sőt, tavaly olyan pletykák is felmerültek, hogy a bikások adott esetben őt ültethetik Helmut Marko helyére, amennyiben legendás tanácsadójuk úgy dönt, nyugdíjba vonul.
A téma a Beyond the Grid poscastben is szóba került, ahol legutóbb Cunoda Juki volt a vendég, akinek felvetették, jelenlegi csapatfőnöke, Franz Tost többször elmondta, 70 évesen már nem óhajt F1-es alakulatot irányítani, a szakember pedig már 67 éves…
Nyilatkozata alapján tehát közel lehet a búcsú pillanata. „Egyértelmű, hogy nekem nagyon hiányozna” – jegyezte meg Cunoda az osztrák szakember kapcsán. „Sok közös pillanatunk volt és mindig egy hullámhosszon vagyunk. Nagyon jó vezetői képességekkel rendelkezik. Hiányozna, mert érzem a támogatást, amit ő nyújt és ha elveszíteném, talán nem érezném magam annyira jól, vagy nem leszek olyan izgatott a csapaton belül, mint eddig.”

Ekkor került szóba, hogy ha Tost búcsút int, el tudná-e képzelni, hogy Vettel kerül a helyére, vagy legalábbis a csapat vezetőségébe. „Nagyon érdekes volna megfigyelni, milyen csapatvezető lenne Sebastian. Belőle bármi lehet. Például olyan szakember is, mint most Helmut, csinálhatná azokat a feladatokat, amiket ő végez most a Red Bull juniorjaival” – kezdte a japán.
„Szerintem Sebastian is nagyon jó lenne a Red Bull fiataljainak a gondozásában, mert ő az egyik legsikeresebb versenyző az F1-ben. A tavalyi év megbeszéléseiből tudom, hogy az időmérő előtt mindig felsorolta azokat a pontokat, ahol javítanunk kell a pályán egy bukkanó, vagy bármi hasonló miatt. Ő volt az első, aki ezek miatt felemelte a kezét. Szóval szerintem Sebastian lehet az a srác (aki elvégzi ezeket a feladatokat)” – zárta gondolatát.
Ami Vettel jövőjét illeti, a német egyelőre nem tett utalásokat arra, szeretne-e versenyezni valahol, vagy sportvezetőként folytatja, esetleg végleg eltávolodik a motorsportok világától. Nemrég megjegyezte, élvezi, hogy visszavonulása után családjával töltheti a felszabadult időt, ez közösségi médiás posztjaiból is kiolvasható, hiszen jól dokumentálja közös utazásaikat.
