Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas: Gyorsan javulnunk kell

Bottas: Gyorsan javulnunk kell

Alfa Romeo
Az Alfa Romeo rutinos versenyzője, Valtteri Bottas a kiábrándító eredménnyel záruló Azeri Nagydíj után megjegyezte, csapatnak gyorsan javítania kellene teljesítményén. Azt, hogy egyelőre elmaradnak a várt szinttől, főnöke, Alessandro Alunni Bravi is elhintette.

Bár nem tartozott a középmezőny első feléhez, az Alfa Romeo az első három versenyhétvégéből kettőn pontot, pontokat szerzett, a bakui hétvégén viszont messze elmaradt az első tíztől – mind a sprintversenyen, mind a nagydíjon. Két autójuk közül ráadásul csak egy ért célba, Valtteri Bottas viszont – miután a rajtnál megsérült a gépe – utolsó lett.

A csapattárs, Csou Kua-jü egy motorhiba miatt a kockás zászlóig sem jutott el. A kiábrándító hétvége után az alakulat most Miamiban javíthat (az amerikai futam szünet nélkül követi az azerit), Bottas szerint pedig szükség is lenne egy gyors fordításra.

„Egyértelmű, hogy a bakui nem a mi hétvégénk volt” – fogalmazott a rutinos finn. „De ebből is levontuk a tanulságokat. Újabb versenyhétvégén vagyunk túl. Örülök, hogy most újra Miamiban lehetek, mert jó emlékeim vannak a tavalyi versenyről, és a fogadtatásról, amit itt kaptunk. A teljesítményünkön most gyorsan javítanunk kell.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Maximálisan ki kell használnunk az előzőtől eltérő versenypályát. Ugyanolyan motiváltak vagyunk, mint eddig. Lehet, most nehéznek tűnik a helyzet, de sok futam van még hátra, és mind a legjobbat akarjuk kihozni magunkból. Várom, hogy újra vezessek, készen állok” – tette hozzá.

Ami az eddigieket illeti, a sportigazgató, Alessandro Alunni Bravi elhintette, nincs teljesen megelégedve a látottakkal, és tudja, az Alfa Romeo egyelőre elmarad a várt szinttől. „Nehéz hétvégét hagyunk magunk mögött, mielőtt elindultunk Miamiba. Tagadhatatlan, hogy nem tartunk ott, ahová az év elején vártuk magunkat. Teljesítmény szempontjából jelenleg nehéz a legjobb tíz között harcolni” – fogalmazott a szakember.

„Ennek ellenére nyugodtnak kell maradnunk, és nem veszíthetjük el a fókuszt: a saját feladatainkra kell figyelni, van lehetőségünk arra, hogy fordítsunk a szerencsénken. Bakuban láthattuk, hogy a mezőny még mindig nagyon versenyképes, és a kis eltérések is sokat számítanak. Keményen dolgozunk a fejlesztéseken, mind a bázison, mind a pályán, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a javulást csapatként érjük el” – emelte ki.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak