„Nem, nem tudom. Már annak örülnék, ha minden versenyt másodikként zárnék és több bajnoki címet szereznék.” Fernando Alonso 2013. május 12-én megnyerte a Spanyol Nagydíjat a Ferrarival. A harmadik hazai győzelme volt, és a 32. a pályafutása során. A versenyt követő sajtótájékoztatón az egyik első kérdés úgy szólt: most, hogy megszerezte a 32.-et és megelőzte Nigel Mansellt az örökranglistán, a 41-ig jutó Ayrton Senna, netán az 51-szer nyerő Alain Prost vagy a 91-et elérő Michael Schumacher nyomába ered?
Tíz év telt el azóta, és Fernando Alonsónak a mai napig az a barcelonai 32. az utolsó F1-es sikere.
Az utolsó? Vagy csak a legutóbbi? Még nem tudhatjuk biztosan.
A fenti kérdés mindenesetre sokat elárul az akkori hangulatról. Senkiben még csak fel sem merült a gondolat, hogy ott aratott Alonso-győzelem nemcsak egy volt a sorban, hanem egy ilyen nagy jelentőségű elsőség.
Fernando Alonso (Fotó: XPB)
„Akkor már Hamiltont miért ne?”
A 2013-as Spanyol Nagydíjat az év ötödik versenyeként rendezték meg Barcelonában. Fernando Alonso túl volt egy ausztráliai második helyen, egy malajziai kiesésen, egy kínai győzelmen és egy bahreini nyolcadik helyen. A hazai versenyén az ötödik helyre kvalifikálta magát az időmérő edzésen, mindössze 3 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, Felipe Massát.
Lehetetlent már akkor sem ismert. Másnap a pálya történetében elsőként tudott az első soron kívülről nyerni az előzési lehetőségekben nem bővelkedő helyszínen. És máig ő az egyetlen, aki az első két soron kívülről diadalmaskodott a katalán ringen.
Fernando Alonso (Fotó: XPB)A rajtja kiválóan sikerült, igaz, pozíciót nem a célegyenesben fogott, hanem a sikánt követő 3-as kanyarban. Külső íven. Kettőt is. Két bajnokot, Kimi Räikkönent és Lewis Hamiltont megtréfálva.
„Tudtuk, hogy a győzelemhez előzni kell a rajtnál. A rajtom nagyon jól sikerült, de aztán nagyon szűk volt a hely, nem volt tér rá, ezért vártam a jobb lehetőséget. Az első kanyar után egyből jött is. Láttam, hogy Kimi és Lewis kicsit szélesre futnak az egyesben, változtattam az ívemen, tiszta lett a kigyorsításom a kettesből.”
„Megelőztem Kimit, és azt mondtam: akkor már Hamiltont miért ne? Volt egy kis KERS-em, amit megspóroltam a rajttól a hármas kanyarra, és felhasználtam ezt Hamilton megelőzésére”
– mesélte a bravúros megmozdulásáról.
Fernando Alonso (Fotó: XPB)Ezek után taktikai verseny következett. A gumik gyorsan fogytak Barcelonában, Alonso négy kiállással teljesítette a távot, a második Kimi Räikkönen hárommal. A spanyol elévágással került a második helyre Sebastian Vettel elé, majd a célegyenesben DRS-sel előzte Nico Rosberg gumigyilkos Mercedesét. Később a frissebb gumiját kihasználva Kimi Räikkönen mellett is elment ugyanúgy, majd közel 10 másodperces előnnyel nyert a finn és a Ferrari gumikímélő sajátosságát szintén jól kihasználó Felipe Massa előtt.
A legjobb Ferrari-év helyett…
Alonso a spanyolországi verseny után a harmadik helyen állt a bajnokságban, 17 ponttal Sebastian Vettel és 13 ponttal Kimi Räikkönen mögött. Öt futam után két győzelme volt, és mai szemmel nézve szinte bizarrnak hat, de a Red Bull és Vettel legdominánsabb évében, melyet zsinórban 9 győzelemmel zártak végül, az ötödik verseny után még arról faggatták Alonsót, lehet-e a negyedik ferraris éve az addigi legjobb…
Ennek kapcsán elmondta, még mindig nem az övék a leggyorsabb autó, de dolgoznak rajta.
„Sok összetevőnk adott ahhoz, hogy versenyképes autónk legyen a bajnoki harchoz. Igaz, hogy a Ferrarinál töltött négy évemből a mostaniban érzem magam magabiztosabbnak, de még nem vagyunk elégedettek az autó teljesítményével, és jó, agresszív fejlesztési programot tervezünk a következő versenyekre”
– fogalmazott az összetettben végül másodikként záró spanyol.
Fernando Alonso (Fotó: XPB)Több győzelme már nem lett, a szezon második fele pedig már a Ferrarival megromlott kapcsolatától volt hangos. Volt, hogy azt kellett cáfolniuk egy elszúrt taktika után, hogy Alonso idiótának nevezte a Ferrari embereit, az elnök Luca di Montezemolo pedig év végén még egy közösségi médiás korlátozást is bevezetett a velük szemben kritikus spanyolnál.
„El fogjuk őt tiltani a Twittertől. Noha Alonso azt írhat a Twitteren, amit csak akar, de bármi, ami a Ferrarival kapcsolatos, a Ferrari által lesz kommunikálva”
– közölte az olasz.
Montezmolo akkor ébredt rá, hogy a 2012-es kommunikációjuk visszafelé kezd elsülni. Míg az előző évben még a Ferrari is adta Alonso alá a lovat, és ők is elhatárolták a saját átlagos teljesítményüket a kiemelkedő spanyolétól, és tulajdonképpen magukra vállalták a bajnoki kudarcot, 2013-ban az elnöknek már nem volt ínyére, hogy Alonso mindig a csapatot látja a siker akadályának, és nem érzi úgy, hogy neki is van benne szerepe.
Hogy került körön kívülre? (Fotó: XPB)Noha a kapcsolatuknak ezek után a közelgő nagy szabályváltozás miatt még adtak egy utolsó esélyt, Alonso pályafutása innentől kezdve tulajdonképpen a visszatéréséig arról szólt, hogy a körülmények áldozatának tartotta és állította be magát.
Egy bajnok volt, aki nem éri el a hozzá méltó eredményeket.
A Ferraritól a Hondával összeálló McLarenhez menekült 2015-re, aztán jöttek a „GP2-es motorok”, a vergődés, 2018-ra pedig már az egész F1-et egy igazságtalan, tehetséget elnyomó, haldokló sorozatnak látta és láttatta, aminél szerinte még az új célnak választott „Tripla korona” is sokkal többet ért.
Menekült, mert gyűlölte, de kívülről újra beleszeretett
A 2018-as átmeneti visszavonulás menekülés volt, de más szempontból is annak bizonyult: kirángatta Alonsót abból a spirálból és megkeseredett tudatállapotból, amiben egyre mélyebbre és mélyebbre taposta magát, miközben szabadulni próbált.
„Szükségem volt rá, mert kimerültem” – mondta Miamiban a Sky Sportsnak a két év kihagyásáról Alonso.
„Mentálisan már nem is volt akkumulátorom… Az F1-es élet sokat kivesz. Utazol, ott vannak a szponzorok, a médiakötelezettségek, a vezetés, a szimulátorozás. És 2018-ban tizennyolc-tizenkilenc év után már nem volt többé motivációm. Folyton Le Mans-ra, Daytonára, a Dakarra gondoltam, amik fontosabbá váltak számomra a Forma–1-nél.”
Fernando Alonso a 2018-as abu-dzabi búcsúfutamán (Fotó: XPB)„Abban a két évben, amit az F1-től távol töltöttem, minden téren újrakezdtem. Feltöltődtem, és most teljesen motivált vagyok. Friss. Élvezem a vezetést, de azt is, ami az autón kívül van. Mert 2018-ban nem élveztem.”
„Két évig a tévében néztem, és rájöttem, milyen jelentősége van a versenyzőparádénak, a himnusznak és ezen pillanatoknak. Versenyzőként nem érzed fontosnak ezeket, mert összpontosítasz, de kívülről egészen klasszak. Élveztem nézni a versenyzőket, ahogyan készülnek a versenyekre. És most már az egész Forma–1-et meg tudom ragadni”
– fejtegette.
Így jutott el oda, hogy miközben 2018-ban egy házsártos exbajnokként távozott, a visszatérése harmadik évében egy energikus és rendkívül éhes fiatalembernek hat. 41 évesen. Aki meg tudja becsülni a kis örömöket (dobogók, a csapattal közös munka és fejlődés), az F1-ben való szereplést. Aki már nem haragszik sem a sportra, sem a helyzetére, csak próbálja kihozni a legtöbbet belőle. „Boldog vagyok. Annyi év után végre van egy gyors versenyautóm! Igazán nagy különbség így felkelni vasárnap reggel egy versenyhétvégén, és igen, élvezem.”
Fernando Alonso (Fotó: MTI/ EPA/Chandnan Khanna)„Ez egy másfajta motiváció. Mindig motivált voltam, még amikor nem volt meg az autóm a legjobb tízbe kerüléshez, akkor is úgy harcoltam, mintha a dobogó vagy a győzelem lett volna a tét. Ugyanakkor a hangulat a csapaton belül egészen más, amikor az élen harcolsz, és beleadod azt az extra egy százalékot is, hogy mindenki boldog legyen és elvégezze a munkáját.”
Már nem az el nem ért, hanem az elérhető eredményről szól
Fernando Alonso versenyzőként nem sokat változott a 2013-as barcelonai győzelme óta. Még mindig képes olyan megmozdulásokra, mint a rajt után a 3-as kanyarban, még mindig biztos kézzel fogja a volánt, és még mindig nem ismer lehetetlent a pályán.
Fernando Alonso emberként viszont változott 2013 óta, de még inkább a visszatérése óta.
Igen, még mindig kritikus, még mindig képes rácsapni az ételt adó kézre (ld. Alpine), de mintha jobban megbékélt volna önmagával, a helyzetével, azzal, hogy ő az el nem ért eredményeiről legalább olyan híres, mint az elértekről.
Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)És ki tudja, talán a sors éppen ezt a kis változást jutalmazza azzal, hogy újra a dobogóra engedi, és újralobbantotta a régóta parázsként szunnyadó, de teljesen ki sosem hunyt lángot: az álmát az újabb sikerekről.
Hogy tíz év után meglesz-e az az akkor Barcelonában még magától értetődőnek tűnő 33.? Nehéz megmondani. Ő maga meggyőződéssel hisz benne. És akár összejön neki, akár nem, talán már ez a meggyőződés is elég ahhoz, hogy majd annak idején önmagával békességben fordíthasson hátat a sportágnak.
Másodszor. De ezúttal nem sértődött, megkeseredett exbajnokként, hanem az emberek szimpátiáját és elismerését visszanyerő esélytelenként. Akire már nem úgy tekintenek, mint aki erejéhez méltatlan eredményeket ér el, hanem úgy, mint aki a lehetőségein felül teljesítve, vagyis 40 feletti, már leírt veteránként, tízéves nyeretlenség után is képes sikeres lenni.
Lesz-e még egy?
A kérdés tíz éve fel sem merült. Az elmúlt években pedig nem hangzott el, mert a válasz egyértelmű volt. Ma viszont ez a legnagyobb kérdés Fernando Alonsóval kapcsolatban. És nehéz eldönteni, hogy a tíz nyeretlen év, vagy ez számít-e a nagyobb csodának…
Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)