A brit Daily Mail a minap hírül adta, hogy a Ferrari egy évi 40 millió fontos ajánlatot tett Lewis Hamiltonnak. Jól értesült brit és olasz forrásokra hivatkozva állították, hogy a hétszeres világbajnok aktív tárgyalást folytat a maranellói autómárka elnökével, John Elkann-nal, és több – kevésbé relevánsnak tűnő – érvet is felhoztak Hamilton esetleges csapatváltása mellett.
Kapcsolódó tartalom
Az osztrák Oe24 a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot kérdezte a pletykáról, aki a jelek szerint nem különösebben aggódik.
„Ezek a pletykák minden két évben előjönnek, amikor az új szerződést kell megkötnünk. De semmi sem igaz belőlük. Teljesen normálisan egyeztetünk, a határidő szorítása nélkül”
– jelentette ki az osztrák csapatvezető.
Azt elismerte, hogy a szerződéshosszabbításról folyó tárgyalásokat mindig kínosnak érzik Hamiltonnal. „Egyszerűen kellemetlen, hogy két barát, két vérszerződést kötött barát, akik tíz éven át jóban-rosszban együtt voltak, hirtelen a pénzről kénytelenek vitázni.”

Annak kapcsán ugyanakkor nem aggódik, hogy végül aláírják-e a hosszabbítást.
„Meggyőződésem, hogy együtt találunk megoldást. Egy hajszálnyi kétségem sincs efelől.”
Hozzátette, szerinte Hamiltonban még bőven van pár F1-es szezon, és biztosra veszi, hogy azt a Mercedesnél fogja tölteni. A kor pedig nem lehet akadály. „Semmi mást nem tudok elképzelni. Ha Lewisnak versenyképes autót biztosítunk, még sokáig nyerhet. Elég megnézni Tom Bradyt, aki még negyven felett is képes volt rá” – állapította meg Wolff.
A Ferrari csak eszköz Hamilton számára?
Az olasz sajtó eközben másfajta találgatásokba kezdett Hamilton kapcsán. Az olasz Motorsport erősen kétli, hogy a Daily Mail állításai megalapozottak, abban ugyanakkor biztos, hogy Hamilton és a Mercedes tárgyalása nem megy olyan simán, mint kellene, és ez állhat a pletyka hátterében.
Kiemelték, ha a Ferrari komolyan szerződtetni akarná Hamiltont, csak magának okozna nehézséget, hiszen mindkét jelenlegi versenyzőjével, Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal is érvényes szerződése van 2024-re, melyek közül az egyiket fel kellene bontaniuk, a versenyzőcsere ráadásul a csapaton belüli egyensúlyt is felborítaná. Arra is rámutattak, hogy jelenleg nem a versenyzők jelentik a problémát Maranellóban, hanem az autó versenyképessége.

Hamiltonnak másfelől egy egy évtizedes Mercedes-kapcsolatot kellene felbontania, egy olyat, ami akár élethosszig is tarthatna, bőven az F1-en túlmutatva, hiszen Hamiltonra márkanagyköveti poszt várhatna, miközben együttműködésük már rég nem csak a versenyzésről szól, hiszen esélyegyenlőségi programokat visznek együtt a Mercedesszel.
„Egy dolog viszont biztos: minden olyan pletyka, ami azt sugallja, hogy másik csapathoz mehet, növeli Hamilton erejét a Mercedesszel való utolsó birkózásakor. A hosszabbításra nagy valószínűséggel sor kerül, de nem úgy fest, hogy ez csak puszta formalitás lenne, mint máskor. Több okból sem”
– fejtegette az olasz portál.

Az egyik problémát szerintük George Russell személye jelenti, akivel biztosítottnak tűnik a Mercedes hosszabb távú jövője, és aki van annyira közel Hamiltonhoz a pályán, hogy lejjebb tudja srófolni a hétszeres világbajnok árát.
Emellett úgy hírlik, Hamilton és a Mercedes nemcsak a fizetésről, hanem az új szerződés hosszáról is eltérően gondolkodik: míg a csapat a lap szerint csak egy évvel akar hosszabbítani, a versenyző kettő szezont szeretne.
És bár nemrég egy interjúban tagadta, hogy efféle módszerekkel próbálna nyomást gyakorolni a Mercedesre, nem kizárt, hogy a „belső források” által megszellőztetett Ferrari-pletyka nem más, mint puszta eszköz a menedzsmentje részéről Hamilton tárgyalási pozíciójának erősítéséhez. Mivel a Mercedesnek Russell személyében van alternatívája, Hamiltonnak is szüksége van egyre. És ez most a jelek szerint a Ferrari lett – még ha nem is feltétlenül reális alternatíva.