Musorujsag
Élő Eredmények

Újabb szakemberek és fejlesztések érkeznek a McLarenhez

Újabb szakemberek és fejlesztések érkeznek a McLarenhez

F1 Nation
A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown jelezte, a csapat közel áll ahhoz, hogy még több jelentős szakembert szerződtessen valamint több komoly fejlesztést is bevessen a 2023-as szezon során.

Noha a klasszikus brit alakulat nem a terveknek megfelelően kezdte az évet, a vezetőség továbbra is bízik benne, hogy hosszabb távú céljaik megvalósításával nem lesznek problémák, vagyis néhány éven belül újra a futamgyőzelmekért harcolhatnak. Ennek érdekében jó ideje fejlesztik szélcsatornájukat, ami a nyáron „munkába is állhat”.

Az év elején bejelentették, a csapat vezetőségét is átszervezik a fejlődés érdekében, ami pedig a rövidtávú célokat illeti, a 2023-as autót folyamatos fejlesztésekkel szeretnék a középmezőny élére juttatni.

Ügyvezetőjük, Zak Brown az F1 Nation podcastben nemrég erről adott „helyzetjelentést”, kiemelve, több új szakember és fejlesztés is úton van. „Versenyzői szempontból jó formában vagyunk. Ha megnézem, mire van szükség, hogy újra az élre kerüljünk, akkor két remek versenyző biztos kell, ez pedig adott” – dicsérte Lando Norrist és Oscar Piastrit.

„Szükség van arra is, hogy az infrastruktúra a lehető legmodernebb legyen, egyenrangú az ellenfelekével. Az év végére ezt is el fogjuk érni. Sok szó esett már a szélcsatornáról, a szimulátorról és a gyártóegységről is. Néhány ezek közül már elkészült, mások hamarosan elkészülnek” – folytatta.

Zak Brown (Fotó: XPB)

„Szóval adott lesz a technológia, aztán jönnek a szakemberek. Hamarosan érkezik néhány izgalmas bejelentés is. Remek csapatunk van, de kell a friss szemléletmód, kellenek az új ötletek. Néhány bejelentés már megvolt, néhány csak most jön. Az említett szakemberek a következő kilenc hónapban csatlakoznak, szóval az év végén már nálunk lesznek. Vagyis meglesz a jó csapat, az infrastruktúra és a versenyzők is” – magyarázta lelkesen.

Majd gyorsan lehűtötte a kedélyeket, mondván, 2024-ben még kár lenne hatalmas előrelépést várni. Legalábbis az év elején. „Már dolgozunk a ’24-es autón is. Szóval nem leszünk teljes harci díszben a munkálatok kezdetére, mert azok már zajlanak. Jövőre az a cél, hogy visszatérjünk a 2021-es szintre. Pár dobogó, egy pole, egy győzelem. 2025-ben aztán minden meglesz, szóval szeretném azt hinni, hogy akkor már versenyeket nyerhetünk.”

„És ha már futamokat nyerünk, 2026-ban pedig indul egy új éra, akkor papíron nem lesz okunk arra, hogy ne legyünk harcban a bajnoki címért” – folytatta, majd a közeli és távoli jövő után a jelenről is szólt néhány szót.

„Miami szívás volt. Egyértelmű csalódás. Egyre többet tudunk az autóról és megértettük, hol kellett volna állnunk. Az első lépés, ha problémával szembesülsz az, hogy megoldod azt, ahelyett, hogy zavarba jössz és a fejed vakarod. Az év elején egy fejletlen autóval álltunk rajthoz. Tudtuk, hogy így lesz, és ki is derült, hogy nem tartunk ott, ahol szeretnénk. De úgy érezzük, jobbak leszünk. Most nem jön sok fejlesztés, de az év második felében igen. Monacóban viszont jók lehetünk, mert a pálya jobban fekszik az autónknak. De a mezőny nagyon szoros” – jelezte.

„Az autónk szeszélyes, és egyértelmű, hogy a nagyszerű versenyautók minden körülmény között jók. A mi autónk nem szereti a hőséget, a hátsó része korlátozott. Miamiban meleg volt és a tapadás is hiányzott. Olyan volt, mint Bahrein. Nem feküdt az autónak. Monaco jobb lesz, és Montrealban is jobban érezhetjük magunkat, majd az osztrák és a brit hétvége körül jelentősebb fejlesztések jönnek. Remélem, jó úton haladunk egy erős második félév felé” – zárta gondolatát.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak