Musorujsag
Élő Eredmények

„De Vries néha túlgondolja a dolgokat”

„De Vries néha túlgondolja a dolgokat”

Paddock Talks
A korábbi Forma–1-es versenyző, Giedo van der Garde úgy érzi, honfitársa, Nyck de Vries azért szembesült problémákkal királykategóriás debütálását követően, mert túlgondolja a dolgokat és emiatt kényelmetlenül érzi magát az autóban.

Azt követően, hogy tavaly, beugrósként pontot szerzett az Olasz Nagydíjon – ráadásul egy Williams volánja mögött ülve –, komoly várakozások előzték meg Nyck de Vries első teljes szezonját, a holland azonban döcögősen kezdte 2023-at: több időmérőn és versenyen is hibázott, miközben folyamatosan elmaradt csapattársától, Cunoda Jukitól.

Ezt látva többen felvetették, De Vries napjai meg lehetnek számlálva az F1-ben, az újoncokkal híresen szigorú Red Bull ugyanis ultimátumot adott neki. A csapat ezt cáfolta, ugyanakkor utaltak rá, hogy ők is javulást várnak a hollandtól, igaz, bíznak benne, hogy erre hamarosan sor kerül.

De Vries honfitársa, az F1-ben korábban egy évet töltő Giedo van der Garde a téma kapcsán megjegyezte, az újoncon gondolkodásmódjának megváltoztatása segíthet. „Nyckkel kapcsolatban az az érzésem, hogy néha túlságosan analitikus a gondolkodása. Biztosra veszem, hogy ha nincs ideje gondolkodni, akkor jobban mennek majd a dolgok” – kezdte.

Giedo van der Garde (Fotó: Copyright: Moy / XPB Images)

Kiemelte, továbbra is bízik benne, hogy De Vries szép karriert fut majd be a királykategóriában, miután sikerült áthangolnia gondolkodását. Rámutatott, Monzában, ahol rögtön autóba kellett ülnie és nem volt ideje túlgondolni a vezetést, kiugróan teljesített.

„Láthattuk Monzában, hogy képes volt rögtön beugrani a Williamshez. Nem volt ideje arra, hogy mindent átgondoljon, és bumm. A csapattársa elé kvalifikált és rögtön pontot is szerzett. Akkor mindenki láthatta, hogy mennyire gyors. Egészen egyszerűen megvan benne a tiszta tehetség, és nagyon jók az érzései az autóval kapcsolatban” – fogalmazott.

„De néha egyszerűen túlságosan görcsös az autóban ülve, és ez a probléma. Egészen egyszerűen időbe telik, amíg az ember hozzászokik egy autóhoz, és nagyon bízom benne, hogy megkapja az ehhez szükséges időt” – zárta gondolatát.

Nyck de Vries (Fotó: XPB)
Borítókép: Nyck de Vries (Fotó: XPB)

További tartalmak