Még a februári tesztek idején röppent fel a pletyka arról, hogy az Alpha Tauri pályán és pénzügyileg nyújtott teljesítményével is elégedetlen Red Bull-vezetőség eladhatja vagy Angliába költöztetheti az F1-es második számú csapatát. Ezt az érintettek aztán hamar kézzel-lábbal tiltakozva cáfolták, Franz Tost csapatfőnök még egy közleményt is kiadott, melyben hangsúlyozta, az alaptalan híreszteléssel komoly kárt okoztak nekik, mivel dolgozóikon úrrá lett a nyugtalanság.
Időközben a Red Bull új vezetője, Oliver Mintzlaff és a tanácsadó Helmut Marko meghoztak pár súlyos döntést. Bejelentették az Alpha Tauri átszervezését, melynek keretében Franz Tost az év végén nyugdíjba vonul. Helyét Laurent Mekies csapatfőnök és Peter Bayer ügyvezető igazgató duója veszi át egy új, hatékonyabbnak ítélt szereposztásban.
Marko a német Formel1.de-nek adott interjúban megerősítette, a csapat eladásának lehetősége már lekerült a napirendről, ugyanakkor születtek egyéb fontos döntések is.
„A döntést meghoztuk. Az Alpha Tauri a Red Bull tulajdonában fog maradni, és továbbra is juniorcsapatként fogjuk vezetni”
– jelentette ki.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenleginél szorosabbra kívánják fűzni a két csapatuk közötti együttműködést, melynek részeként Mintzlaff kérésére annyi területen és olyan mértékben dolgoznak össze a Red Bull-lal, amennyit csak lehetővé tesznek a szabályok. Ez egy amolyan részleges költözést is magába foglal: az Alpha Taurinak már elve van egy angliai aerodinamikai kirendeltsége Bicesterben, amit a jövőben bővíteni fognak, akár a testvércsapattól átvett emberekkel is.
„A Red Bull Racinggel való kapcsolat szorosabbá válik, a költségplafon és az együttműködés szempontjából is. Az FIA-nál szerzett tudásával Peter Bayer nagyon meghatározó személy. És természetesen ez a Red Bull Racinghez is át fog áramlani” – vetítette előre Marko.
Hangsúlyozta, az Alpha Tauri továbbra is az olaszországi Faenzában fog működni, ám a szorosabb együttműködés és a munkaerő-toborzás szempontjából ennek megvannak a hátrányai, amin szeretnének enyhíteni. Marko kiemelte, a Red Bull-lal számos lehetséges forgatókönyvet megvizsgáltak, mivel elfogadhatatlannak tartották a csapat tavalyi konstruktőri 9. helyezését. Végül arra jutottak, hogy a teljes költözés nem lenne jó ötlet, az angliai részlegen viszont arányaiban a csapat több tagja fog dolgozni, mint eddig.

Ezt a csapatfőnök Tost is támogatja, aki a német portálnak adott másik interjúban kijelentette: „Számomra mindig is világos volt, hogy a csapat Faenzában marad. A teljes infrastruktúra rendelkezésünkre áll itt.”
„Az Alpha Taurinak már most nagyon sok dolgozója van Angliában. Az egész aerodinamikai csapat ott van. És a jövőben szeretnénk mérnököket szerződtetni, akik Olaszországba valamiért nem hajlandóak jönni, így az angliai bázisunkon dolgoznak.”
„Úgy vélem, a csapatnak a jövőben ez nagy segítség lesz, mert nagyon-nagyon nehéz volt tapasztalt mérnököket szerződtetni Olaszországban. A tapasztalt mérnökök harmincöt-negyven évesek, családosak, gyerekeik vannak, és nem akarnak Olaszországba költözni.”
Marko korábban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy újra átnevezzék a B-csapatukat, mivel a jelenlegi nevet biztosító divatmárkájuk, az Alpha Tauri nem igazán profitált ebből a fajta reklámból. Most megerősítette, hogy ettől a kérdésről továbbra sem döntött a vezetőség. „Erről még nem határoztunk. A Red Bullon múlik, minek akarják hívni a csapatot a jövőben” – fogalmazott.