Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg meglepte Steinert

Hülkenberg meglepte Steinert

F1 Nation
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner elárulta, a hosszú kihagyás után visszatérő Nico Hülkenberg meglepte őt, hiszen nem számított arra, hogy a német ilyen erősen kezdi majd a 2023-as szezont.

Hülkenberg 2019 óta első teljes szezonját teljesíti a Forma–1-ben, azt követően, hogy 2020-ban és 2021-ben mindössze négy futamon vett részt a Racing Point és az Aston Martin beugrósaként. Debütálásával kapcsolatban többször felmerült, biztos, hogy szüksége lesz egy kis időre ahhoz, hogy újra felvegye a ritmust, főleg a minden eddiginél rövidebb tesztidőszak után.

Ehhez képest első két időmérőjén rögtön a legjobb tíz közé kvalifikálta magát, megelőzve a rutinos csapattársát, Kevin Magnussent, Ausztráliában pedig megszerezte idei első pontjait, miután hetedikként ért célba.

Bakuban és Miamiban ezt követően kicsit visszaesett a teljesítménye, saját elmondása szerint a 2023-as autó gumikezelési problémái miatt, főnöke, Günther Steiner viszont így is több mint elégedett eddigi eredményeivel. Nemrég ezzel kapcsolatban kijelentette, a német meglepte őt, hiszen nem számított ilyen erős kezdésre tőle.

Günther Steiner (Fotó: XPB)

Nico nagyon erősen tért vissza azt követően, hogy három évig tartalékversenyző volt” – kezdte a rutinos szakember. „Számítottam rá, hogy erős lesz, de azt gondoltam, hogy ez a forma egy kicsit később jön. Szóval én is eléggé meglepődtem. Erős volt már az elején is.”

Ami a folytatást illeti, Steiner jelezte, bízik benne, hogy Hülkenberg az előttünk álló versenyeken is tartja formáját. „Nem tudom, hogy már elértük-e a csúcsot, vagy még van tartalék. Teljesen egyértelmű, hogy boldog leszek, ha még többre lesz majd képes, de úgy gondolom, hogy már most jó munkát végez” – fogalmazott.

Végül jelezte, Hülkenberg a munkához való pragmatikus hozzáállásának köszönhetően a hangulatot is javítja a Haasnál. „Most jó hangulatot hoz a csapatba. Mindenki szeret vele dolgozni. Igényes, de a jó értelemben. Sosem követel semmit. Mindig meg tudja magyarázni, miért akar valamit” – mondta.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak