Musorujsag
Élő Eredmények

Japán versenyző az Aston-Hondánál? Számításba veszik Cunodát

Japán versenyző az Aston-Hondánál? Számításba veszik Cunodát

The Race
A motorpartnere mellett az egyik versenyzője is az Aston Martinnál köthet ki a Red Bullnak? A Honda szeretné, ha a japán Cunoda Juki a radarjukon lehetne, amikor csatlakoznak a brit istállóhoz.

Újabb erős jelzést adott az Aston Martin arról, mennyire komolyan gondolja, hogy az F1 egyik élcsapatává válik. Azzal, hogy 2026-tól a Honda lesz a motorpartnerük, függetlenítették magukat a Mercedestől, és szert tettek a gyári háttérre, amivel jelen állás szerint a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, az Alpine és az Audi fog rendelkezni az új szabályciklus kezdetén.

Mindez hosszú távon máris nagy játékossá teszi őket, hiszen túl azon, hogy a neves szakembereket is könnyebb megfogni vagy megtartani ilyen tervekkel, a silverstone-i alakulat a versenyzők számára is igen vonzó célállomás lehet a jövőben.

Ilyen szempontból persze eddig sem voltak gondban, hiszen amióta Aston Martin néven futnak, két világbajnokot is megnyertek maguknak Sebastian Vettel, majd Fernando Alonso személyében.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

Felmerül ugyanakkor, hogy japán partnerük dédelgeti-e a régi álmát, hogy egy hazai versenyzőt tegyen sikeressé Honda-motorral. Amikor gyári csapatuk volt, sokáig foglalkoztatták Szato Takumát, a HRC ügyvezető igazgatója pedig a szerdai sajtótájékoztatón tett egy sokatmondó megjegyzést, amikor Fernando Alonso esetleges szerepvállalásáról beszélt: „És természetesen vannak japán versenyzők is, akiket szívesen látnánk a jelöltek között” – fogalmazott Vatanabe Kodzsi.

Tekintve, hogy az F1-ben jelenleg egyetlen japán van, konkrétan rákérdeztek, lát-e esélyt Cunoda Juki majdani alkalmazására. Óvatos válasz érkezett. „Ő eredetileg a mi programunkból jött, és nagyon jól megy neki a Forma–1-ben. Nagyon örülünk, hogy látjuk a sikereit.”

„A jövőről beszélni még túl korai, hiszen három év van addig, így nehéz megmondani, mi lesz. Nem gondolnám, hogy ez a megfelelő pillanat erről beszélni. De reméljük, hogy ő is jelölt lesz. Viszont a végső döntést a csapatnak kell meghoznia”

– fogalmazott Vatanabe.

Cunoda a Honda japán tehetségkutató programjának tagjaként került át Európába, és miután a motorgyártó összeállt a Red Bull-lal (illetve először a Toro Rossóval), az osztrákok felvették a saját juniorprogramjukba. Ahhoz, hogy szabaddá váljon, elsősorban az ő áldásukra van szükség, ám amennyiben Cunodának nem lesz lehetősége előlépni az első csapathoz, minden bizonnyal keresni fogja az egyéb opciókat. Christian Horner Red Bull-főnök a közelmúltban azt mondta, szerinte még egy év kellene neki ahhoz, hogy komoly esélyes lehessen az A-csapatuknál.

Cunoda Juki (Fotó: XPB)

A helyzet azonban az Aston Martin irányából nézve is érdekes, hiszen egyik versenyzőjük, Lance Stroll a tulajdonos nagyfőnök fia, aki előtt még sok év állhat, és akinek helyét eddig e helyzete megingathatatlanná tette. Nagy kérdés tehát, hogy az Aston Martin Stroll megtartása esetén hogyan gazdálkodik azzal az egy üléssel, amit az eddigi gyakorlatot követve akár egy bizonyított sztárnak is felkínálhat.

Martin Whitmarsh ügyvezető igazgató szerint Cunoda már van annyira jó, hogy számításba vegyék, de még jobbá kell válnia, hogy tényleg így legyen. „Nagyon jó benyomást tesz idén. Nagyon fiatal még, de viszonylag tapasztaltnak mondható, és nagyot fejlődött. Hihetetlenül izgalmas” – monda a japánról.

„Biztosra veszem, hogy 2026 még alakulni fog a versenyzőfelállásunk. A Honda és az Aston Martin végső soron a legjobb versenyzőpárost akarja az autóiban tudni. Nyerni vagyunk itt, ahogy a Honda is, szóval 2026-ban el kell kezdenünk együtt nyerni. És nagyszerű versenyzőkre lesz szükségünk.”

„Őt (ti. Cunodát) jelöltként kell számításba vennünk. Biztosra veszem, hogy szeretne Honda-motoros autót vezetni. Meglátjuk, hogyan fejlődik a következő években, és reméljük, hogy komolyan elbeszélgethetünk” – fogalmazott óvatosan a brit.

Vatanabe Kodzsi, Mibe Tosihiro, Lawrence Stroll, Martin Whitmarsh (Fotó: Honda)

Cunodát az F1-es bemutatkozásakor még a potenciális első japán világbajnokként (vagy legalábbis futamgyőztesként) emlegette a Red Bull, ám az első két évében elkövetett hibák, a sok baleset és dühkitörés hamar megrengette ezt a róla élő képet. Pierre Gaslynak eleinte sikerült az árnyékba szorítania őt, ám a japán tavaly már felzárkózott rá tempóban, idén pedig egyre stabilabban és kiegyensúlyozottabban teljesít, miközben bevallása szerint változtatott a szemléletmódján, és próbál higgadtabb maradni, valamint újra élvezni a versenyzést, amit az állásáért küzdve az előző években nem annyira tudott.

Hogy van-e benne annyi, hogy mondjuk Alonso utódjaként vezére legyen az Aston Martin-Hondának… Nos, 2026 még valóban messze van. Akár annyira is, hogy újabb jelöltek, esetleg további japán jelöltek is felbukkanjanak addig.

Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: XPB)

További tartalmak