Fernando Alonso és az Aston Martin is többször emlegette már a Monacói Nagydíjat az idei szezon során. Leginkább, amikor a 2023-as győzelmi esélyeikről kérdezték őket. Az autójuknak papíron fekszik a szűk és lassú utcai pálya: nincsenek hosszú egyenesek, ahol hátrány lehet a végsebességük és a légellenállásuk, vannak viszont olyan kanyarok, amilyenekben már eddig is jeleskedett az AMR23.
Alonso az Aston Martin idei javulásának köszönhetően komolyan reménykedhet a pályafutása 33. győzelmének megszerzésében, és a csütörtöki sajtótájékoztatón elismerte, nagy lehetőségként tekint a mostanira.
Kapcsolódó tartalom
„Ez olyan, mint bármelyik verseny. Nem gondoljuk úgy, hogy mi vagyunk a legjobbak Monacóban. Nem gondolom, hogy hatalmas változás lesz Bakuhoz vagy Miamihoz képest, amik szintén utcai pályák. Bakuban a Ferrari kiemelkedő volt, és itt is láttunk már tőlük nagyszerű versenyeik.”
„Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy úgy jöttem ide, hogy nem gondoltam arra, hogy megnyerhetem a versenyt. Ez az egyik esély.”
„Tudjuk ezt. Monaco, Szingapúr – ezek különleges pályák, melyeken a szabadedzéseken önbizalmat kell gyűjtened, egyre közelebb és közelebb kell kerülnöd a falakhoz. És igen, jobban fogok támadni, mint bármelyik másik hétvégén” – ígérte Alonso.
A kérdésre, örülne vagy inkább bosszantaná, ha vasárnap a versenyre megérkezne az előrejelzések szerint sanszos eső, a spanyol csak annyit felelt: „Nem érdekel.”

A kétszeres világbajnok persze hangsúlyozta, továbbra is a bajnokságot toronymagasan vezető Red Bull van fölényben, ám úgy érzi, igenis nyílhat esélyük ellenük a futamgyőzelemre. „Mindenkinél jobbak. Jobb munkát végeztek, dominálnak idén, és megérdemlik. Ami minket illet, nem számítottunk rá, hogy minden hétvégén ilyen helyzetben leszünk. És van pár hétvége, mint ez, amikor arra gondolok, hogy próbálok majd nyerni.”
„De talán ez lesz a legrosszabb hétvégénk, és pontot sem fogunk szerezni – sosem tudhatod. Ez egy nagyon különleges pálya. De az efféle lehetőségeket próbálod megragadni.”
Hozzátette, a Red Bull sem lehet mindig tökéletes. „Láttuk Max szaúd-arábiai Q2-es váltóhibáját. Problémájuk volt Checo autójával Ausztráliában a szabadedzéseken és az időmérőn is. Szóval ha ilyesmi történik vasárnap, automatikusan közelebb kerülsz hozzájuk, és kezd érdekesebbé válni. A bajnokság hosszú, nem adjuk fel” – mondta Alonso a győzelmek kapcsán.