Sok mindenben jeleskedett idén a Red Bull, de az autójuk legkiemelkedőbb erényeit Monaco ezen a hétvégén a háttérbe szoríthatja. Az RB19-esük leginkább a versenykörülmények között dominált eddig, a gumikezelésben és az egyenesbeli tempó tekintetében múlta fölül a riválisokat, ám a hercegségben ezen tényezők nemigen szoktak szerepet játszani.
Az M4 Sport tudósítójának, Szeleczky Ádámnak Max Verstappen elismerte, vannak aggályaik a hétvégi versenyképességük kapcsán, és számolnak annak lehetőségével, hogy becsúszik egy rosszabb eredmény.
„Ez mindenképpen egy kicsit nehezebb lehet számunkra. Azért is, mert az autónk általában a versenyen igazán jó. Az időmérőn is jó, de nem vagyunk mérföldekkel előrébb.”
„Ezúttal az időmérőre kell fókuszálnunk. Tudjuk, hogy ez nagyon fontos, hiszen a versenyen nem tudsz előzni. Ugyanakkor ez csak egyetlen versenyhétvége a naptárban. Szóval nem lesz világvége, ha nem a terv szerint fog alakulni” – ment elébe a lehetséges vereségüknek.

Monacóban meghatározó a rajthelyezés, ennélfogva a megszokottnál nagyobb a hangsúly az időmérős teljesítményen. Ez sem volt eddig a Red Bull fő erőssége. „Próbálunk gyorsak lenni az időmérőn. Érdekes lesz. Úgy vélem, a többi csapatnak jók lehetnek az esélyei itt, versenyképesek lehetnek. Láttuk ezt már Bakuban is. Szóval mindent el kell követnünk, hogy az élen maradjunk.”
Ami a Red Bull ellen és az ellenfelek mellett szól
Ami a többieket illeti, a lassú kanyarok, illetve az időmérős körök eddig elsősorban az Aston Martin és a Ferrari terepét jelentették. Nem csoda, hogy a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko e két riválist tartja igazán veszélyesnek ezen a hétvégén.
„Ha nem állsz a pole-ban, igazán nehéz lesz a versenyen. Mi Monacóban nem fogjuk tudni kihasználni a versenyeken mutatott erősségünket. Aki az élen halad, diktálhatja a tempót, és a gumikopás nem lesz döntő tényező. Nincsenek egyenesek, ahol a tempófölényünk megmutatkozhat” – sorolta a Motorsport-Magazinnak nyilatkozó szakember, mi minden szólhat Monacóban a Red Bull ellen.
Rámutatott, a Ferrarinak különösen jól ment eddig a lassabb kanyarokban.
„Az eddig látottak alapján a Ferrari a lassabb kanyarokban időnként gyorsabb a Red Bullnál. A legnagyobb előnyüket viszont az jelenti, hogy gyorsan fel tudják melegíteni a gumikat. Ez az időmérős körön döntőnek bizonyulhat.”
Emellett az Aston Martinnal és Fernando Alonsóval is számolniuk kell szerinte. „Alonso mindig ott van. A végsebesség terén meglévő hendikepjük Monacóban nem számít. És ha az időmérőn egyből az élen tudnak lenni, akkor mindenképpen esélyes lehet.”

Verstappen egyetértett. Kiemelte, a Ferrarinál nemcsak a hazai pályán versenyző Charles Leclerc, de Carlos Sainz is nagyon jó szokott lenni Monaco utcáin. „A Ferrari általában véve is erős. Carlos pedig szintén ügyes Az Aston Martin a lassú tempónál különösen jó. Az egyenesekben nem voltak annyira hatékonyak, szóval közel kerülhetnek itt hozzánk” – latolgatta az esélyeket.
És hozzátette, a megújult autóval rajthoz álló Mercedesről sem szabad megfeledkezni. „Egyelőre nem tudjuk, mit csinál a Mercedes. Nagyon nehéz bármit mondani róluk” – mondta óvatosan.
Csapattársa, Sergio Pérez eközben az FIA sajtótájékoztatóján beszélt a kilátásaikról – ő sem túlzott optimizmussal. „Tudjuk, hogy egy kicsit nehéz lesz megmutatnunk az erősségeinket. Szombaton igazán jól kell felmelegíteni a gumikat. Ez lesz itt a kulcs. Mondjuk úgy, nem ez a legerősebb pályánk, de meglátjuk. Monacóban mindig bármi megtörténhet” – mondta a múlt évi verseny győztese, hozzátéve, ő is Fernando Alonsót és a Ferrarikat várja fő ellenfelüknek, valamint a Mercedest i s képesnek tartja beleszólni a küzdelembe.
Verstappen: Inkább a gyors kanyarok!
Verstappen Baku után arról beszélt, hogy nem különösebben kedveli a lassú tempójú kanyarokat és az utcai pályákat. Megkérdeztük tőle, Monacót másnak tartja-e, vagy ez a helyszín sem számít a szíve csücskének.
„Én a normál pályákat kedvelem jobban, de ez egy különleges pálya a naptárban, amin nehéz jól menni. És itt ez a kulissza – eléggé őrületes, hogy még mindig van itt nagydíj!” – jelentette ki.
Azért nem tagadta, a nagyobb tempónál érzi magát jobban.
„A gyors kanyarokban kel igazán életre egy F1-es autó, ezért azt kedvelem inkább. Ez itt nagyon más pálya, technikás, kis tapadással, a falak közel vannak. De különleges az egész környezettel, és már régóta a naptár részét képezi. Mindenképpen különleges. Az autók nagyon nagyok, szélesek jelenleg, de még mindig megyünk rajta.”

Hogy a Red Bull-lal hányadik helyért, az majd kiderül. Azt mindenesetre a jelek szerint elkönyvelték, hogy az autójukat nem Monacóra teremtették. „Ez nemcsak az autón, a pálya karakterén is múlik. A kanyarok szűkek, lassúak, és van, hogy másképp kell viselkedniük az autóknak, mint a normál pályákon, és másképp kell vezetned. Van, hogy ez tökéletesen működik, máskor nem ideális.”
„Inkább legyen gyors az autóm a pályák többségén, és nem ideális Monacóban! Ez csak egy verseny idén, és jó eredményt akarunk elérni. Természetesen szeretnék nyerni, de ha nem így lesz, akkor csak begyűjtjük a pontokat” – bocsátotta előre a bajnoki éllovas, már a nyomtatott sajtónak nyilatkozva.