Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: A pole-esélyesek között leszünk!

Alonso: A pole-esélyesek között leszünk!

F1
Az autót élvezet vezetni, az önbizalom a helyén – Fernando Alonso a pénteki jó kezdés után harcba indulna az Aston Martin első pole pozíciójáért.

A nagy lehetőségként tekint a mostani hétvégére az Aston Martin és Fernando Alonso. A veterán versenyző csütörtökön ennek jegyében előrebocsátotta, úgy fogja nyomni, mint még soha, hogy megragadhassa ezt az esélyt.

Pénteken a monacói két szabadedzés igazolta, van mire alapozva bizakodnia a zöld csapatnak.  Amikor éppen nem a forgalom miatt bosszankodott, Alonso igazán gyors volt az AMR23-assal, mellyel végig az élmezőnyben volt. Az első egy órát a 2., a másodikat a 4. időeredménnyel zárta, majd mosolygósan értékelte a napjukat.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„Jó nap volt. Sikerült végigmennünk a programunkon, és csak pár piros zászló volt, ami mindenkit hátráltatott. Elegendő kört teljesítettünk ahhoz, hogy bízni tudjunk az autóban. Ez itt nagyon fontos. Elkaptuk a ritmust a hétvégére” – jelentette ki Alonso.

Jelezte, továbbra is nagy az összhang közte és az autó között. „Az autó jó volt, könnyű volt vezetni. Pont ezt várod egy ilyen típusú pályán. Szóval örülök.”

Az önbizalmával sincs gond.

„Igen magabiztos vagyok. De már eleve magabiztosan is érkeztem, mert ez az autó egész évben csak jót ad nekem. Nem okozott csalódást ma sem. Élvezet volt vezetni! Jó móka. És készen állok a szombatra!”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Bár a csapata eddig nem az időmérőkön jeleskedett, most ez a cél. Alonso úgy érzi, lehet is esélye a pole pozícióra.

„Meglátjuk. Holnap bármi megtörténhet. De igen, az egyik esélyesnek kell lennünk.”

Miközben ezúttal talán közelebb vannak a Red Bullhoz, a Ferrari mellett a megújult Mercedes is komoly ellenfélnek tűnik, vagyis szoros csatára van kilátás. „Mindig ott voltak” – mondta a csillagosokról Alonso. „A harmadik versenyen Ausztráliában kiemelkedőek voltak, másodikak lettek. A szezon során mindenkinél lesz hullámzás, ezért kiegyensúlyozottságra kell törekednünk, minden hétvégén teljesítenünk kell, az elérhető legtöbb pontot begyűjteni. Elfogadva azt, hogy néha mi vagyunk a gyorsabbak, máskor meg lassabbak. Még így is pontokat kell gyűjtenünk.”

Monacóban azonban aligha csak ennyi a célja. Ha megvalósulna az álma, Alonso 2012 óta először lehetne pole-ban. Az Aston Martin pedig története során először.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak