A jósolt erős formában indította a monacói hétvégét a Ferrari, ám a péntekjük negatív kicsengéssel zárult. Az első szabadedzésen még a leggyorsabbnak bizonyuló Carlos Sainz is jó formában volt az SF-23-assal, ám a második szabadedzés 43. percében elkövette az első nagy hibáját: az Uszodánál jobb első kerekével nekiment a sikán jobbos részének csúcspontján lévő szalagkorlátnak, kitörte a kerekét, majd a következő falnak ütközött.

A baleset Charles Leclerc 2021-es időmérős hibáját idézte, ám az ára ennek nem volt akkora. Sainz csak a javítás lehetőségéről és a hosszú etapokról maradt le. Az edzést 11 körrel kevesebbel zárta, mint csapattársa, és 0,107 másodperces hátránnyal a harmadik időeredménnyel.
„Nagyon kis ütközés volt ez, hogy őszinte legyek”
– mondta a spanyol. „Megcsíptem a falat a tizenhatos kanyar belső ívén. Tipikus monacói tévedés. Kár érte, mert a szerelőknek túlórázniuk kell miatta.”

Sainz addig a pontig valósággal szárnyalt, ám az autója mellett a lendülete is megtört. Az önbizalma viszont szerinte nem.
„Az önbizalom és a köridő szempontjából egész nap ott voltam. Egyetlen tévedés egy kanyarban nem lesz hatással erre.”
Sainz az előző években is jól ment Monacóban, Charles Leclerc mégis háttérbe tudta őt szorítani az időmérőn. Szombaton most ő kormányozná a pole pozícióba a Ferrarit, ám nem biztos benne, hogy ez sikerülni fog.
„Szerintem jó úton járunk afelé, hogy legalább harcba szálljunk érte. A Red Bull még mindig gyors, hiszen a mai napot is az élen zárta. De közelebb vagyunk hozzájuk, mint bármelyik másik hétvégén, és remélem, hogy legalább megdolgoztathatjuk őket a pénzükért. De még így is nehéz lesz” – vetítette előre az egyszeres futamgyőztes.