Musorujsag
Élő Eredmények

Visszavágott a Red Bull: Verstappen volt a leggyorsabb a második edzésen

Visszavágott a Red Bull: Verstappen volt a leggyorsabb a második edzésen

Boxutca
A címvédő, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, hatvanöt ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t. Harmadikként Carlos Sainz zárt, kinek napja a tervezettnél hamarabb, a falban ért véget.

A Forma–1-esek második szabadedzése zárta a Monacói Nagydíj pénteki napjának meglehetősen sűrű programját, ami az első királykategóriás gyakorlás mellett magában foglalta az F3-as és az F2-es időmérőt is.

Ami a „felvezetést” illeti, a Ferrari kezdett legjobban a hercegségben; Carlos Sainz volt a leggyorsabb az első szabadedzésen.

Biztatóan hangolt Fernando Alonso is az Aston Martinnal, valamint Lewis Hamilton az alaposan átalakított Mercedesszel. A szezon eddig uraló Red Bull versenyzői az első szabadedzésen kiszorultak a legjobb háromból.

Jól indult viszont a második gyakorlás a bikás alakulat számára, az első gyorskörök után ugyanis Max Verstappen állt az élen.

A címvédőt Alonso és a Mercedes kettőse követte (Hamilton, George Russell sorrendben), miközben a Ferrari versenyzői első nekifutásra csak a hetedik (Charles Leclerc) és a tizennegyedik (Sainz) helyen álltak, igaz, a mezőnyből egyedül ők kezdtek a kemény keverékű abroncsokkal.

Verstappent a korábbi világbajnoki rivális, Hamilton váltotta az élen, miután a tizenegyedik percben futott egy, a kétszeres bajnokénál egy ezredmásodperccel gyorsabb kört.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A holland aztán rövid időn belül „visszavágott”: javított legjobb idején, amivel visszaszerezte az elsőséget a Mercedes klasszisától, akit nem sokkal később Alonso is átugrott a tabellán. Az állás ekkor is roppant szoros volt: Verstappen mindössze tizenöt ezreddel vezetett Alonso előtt.

Legalábbis a holland újabb gyors köréig, ami három tizeddel jobb volt az addigi csúcsnál, a minimális előnyből tehát hamar magabiztos fór lett. Verstappen mögé rövidesen Sainz ugrott a Ferrarival, melyen továbbra is a papíron lassabb lágy abroncsok voltak, ezt a „hátrányt” bekalkulálva tehát a vörösök is biztatóan kezdtek.

Sainz elé a második tíz perc végén Sergio Pérez sorolt, mögé pedig Leclerc – ő is a keményeken volt kinn –, az első négy helyen tehát a Red Bull és a Ferrari osztozott.

Ez a sorrend akkor változott gyorsan és radikálisan, amikor az autókra szépen sorban felkerültek a lágy abroncsok: ezeken az első igazán gyors kört Alonso futotta, aki rögtön az élre is állt, de hirtelen az élmezőnyben találta magát a csapattárs, Lance Stroll és az Alfa Romeo kettőse is. Később persze tisztult a kép, és a megszokott nevek kerültek vissza a tabella élére.

Carlos Sainz balesete (Fotó: XPB)

Alonsót Sainz váltott az első helyen, a harmadikra pedig Verstappen ugrott, miközben Leclerc a negyedik, Pérez az ötödik Hamilton pedig a hatodik leggyorsabb kört futotta a piros jelölésű abroncsokon. A legjobb tízben ekkor – röviddel az edzés félideje után – Valtteri Bottas valamint az Alpine kettőse volt még benn, Pierre Gasly, Esteban Ocon sorrendben.

A sorrend a következő percekben is változott: Verstappen javított és visszavette az elsőséget Sainztól, akinél a csapattárs is gyorsabb kört futott. A címvédő és Leclerc között ekkor mindössze hatvanöt ezredmásodperc volt.

A holland idejére Sainz is válaszolni szeretett volna, a spanyol azonban eltalálta a belső falat a tizenhatos kanyarnál, felfüggesztése eltört és a falban találta magát. Ütközését természetesen piros zászlós fázis követte, néhány percig tehát állt a gyakorlás.

Amikor zöldre váltott a lámpa, a mezőnynek tizenkét perce volt még a javításra. A sorrend ekkor Verstappen, Leclerc, Sainz és Alonso volt az élen, majd Norris, Hamilton és Pérez volt. Az utolsó perekben ez már változatlan maradt, Verstappen és a Red Bull tehát „visszavágott” a Ferrarinak és egy-egyre módosította az állást Monacóban. Leclerc minimális lemaradással másodikként zárt, Sainz pedig harmadik volt. Alonso negyedik lett, Norris ötödik, Hamilton hatodik, Pérez hetedik, az edzés egyik meglepetésembere, Bottas pedig nyolcadik. A legjobb tízben Gasly és Ocon végzett még az Alpine színeiben.

A második szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak