Musorujsag
Élő Eredmények

Monacói Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

Monacói Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

M4 Sport
Az év legizgalmasabb időmérőjét hozta a Monacói Nagydíj szombatja, melyen több versenyzőnek is esélye volt meglepetést okozni, végül azonban a címvédő, Max Verstappen örülhetett. Másodikként Fernando Alonso, harmadikként Charles Leclerc zárt – nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a kvalifikáció leintését követően!

Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely

„Nagyon boldog vagyok! Tudtuk, hogy ez egy szenvedősebb hétvége lesz nekünk, hogy nehezen tudunk majd mindent összerakni. Nem is indult jól a hétvége, de folyamatosan fejlődtünk, én is egyre jobb lettem. Itt nagy szükség van az önbizalomra, és sokat kockázattam is. Az utolsó körön nem volt ideális az első szektor, az első kanyarban túl óvatos voltam. Tudtam, hogy hátrányban voltam, ezért mindent bele is adtam. Többször hozzá is értem a falhoz, de nagyon boldog vagyok, hogy életemben először pole-ban vagyok Monacóban. Tiszta rajt kell holnap, mert nagyon rövid az út az első kanyarig. De sok dolog történhet itt, biztonsági autó, eső és ha jön a káosz, bármi lehet. A versenytempónk továbbra is nagyon jó, ez nem lesz gond, de tiszta versenyt kell futnom.”

Fernando Alonso (Aston Martin) – 2. hely

„Jól érzem magam. A pole pozíció sokat jelent itt Monacóban, de Max ma egy kicsit gyorsabb volt. Kár érte, de az első sor nagyon nagy eredmény itt. Az utolsó szektor volt a gyenge pontunk ezen a pályán. Meglátjuk, holnap mit tudunk csinálni, akár a stratégia szempontjából, és majd látjuk, milyen lesz az időjárás. Nagyon rövid az út az első kanyarig, sajnos. Általában jól rajtolunk idén, míg Max annyira nem megbízható a rajtok tekintetében. Szóval, ha lesz egy lehetőség, megpróbálom kihasználni.”

Charles Leclerc (Ferrari) – 3. hely

„Nem vagyok elégedett a harmadik hellyel, de másrészt, ha úgy nézzük… egy nagyon-nagyon nehéz időmérőn vagyunk túl. És a hétvége is nehéz volt nekem, elég sokat szenvedtem az autóval. Főleg a bukkanókon szenvedtünk a többiekhez képest. Az időmérőn aztán életre kelt az autó, jobban tudtam kezelni, meglett a harmadik hely és közel voltam a pole-hoz is. Még több szerencse kellene, mint az előző években volt, ha nyerni akarnék. Tegnap azt jósolták, hogy eshet az eső, és ha ez lesz a helyzet, bármi megtörténhet. Megpróbálom megnyerni a futamot, meglátjuk, hol végzek majd.”

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak