Találó észrevételt tett Jenson Button a brit Sky Sports szakértőjeként Max Verstappen első monacói pole-szerzése után. A 2009-es világbajnok megállapította: az utóbbi időben a holland észrevehetően higgadtabb és lazább volt, mint évekkel ezelőtt, ám a szombati időmérő edzésen a régi vad önmagára emlékeztetett, aki gátlások nélkül kész mindent egy lapra feltenni.
A kétszeres világbajnoknak most pontosan erre volt szüksége ahhoz, hogy a Monacói Nagydíjnak vasárnap az első rajthelyről vághasson neki. A Red Bull és ő is előre tudták, nehéz dolguk lesz a kvalifikáción. Verstappen már a kockás zászló lendülése után fejezte be utolsó mért körét, mellyel 0,084 másodperccel megelőzte Fernando Alonsót, és elhappolta előle a pole-t.
A csapatfőnök Christian Horner nem győzött hüledezni a boxfalon versenyzője utolsó szektora láttán.
„Szerintem ez az egyik legjobb köre volt, amit valaha időmérőn teljesített. Amikor az uszodához érkezett, két tizeddel volt lemaradva Fernandótól. Aztán az utolsó szektorban végig mindkét oldalon megütötte a falakat. De vitte tovább a lendületet és a sebességet, és lehetett látni, ahogyan nyeri az időt. Tudtuk, hogy szoros lesz, és éppen csak megcsinálta”
– mondta a Sky Sportsnak Horner.

Button kijelentésével teljesen egyetértett, és kiemelte, Verstappen ezúttal rá is volt kényszerítve arra, hogy extrát nyújtson, mert most nem a Red Bull eddig megszokott fölénye segítette az első helyre.„Így volt. Tudod, hogy itt milyen fontos az időmérő. Ezen az edzésen lekerültek a kesztyűk. A pálya nem hagyja kibontakozni az autónk erősségeit.”
„Szükségünk volt a legjobb formájában lévő Maxra. Ha összejön a jó rajt, erősek leszünk a versenyen, de egy körön egy ilyen lassú pályán az autó nem tudja megmutatni az erősségeit. Ez tehát ma rajta múlt.”
Verstappen több ponton is súrolta és koccantotta a falakat. A legnagyobbat a célegyenes elején, az utolsó kanyarból való kigyorsítása után csattant. Azon utólag csak hitetlenkedve nevetett a csapatrádióban. El sem hitte, hogy túlélte. „Az első szektorom nem volt ideális az utolsó körön. Az első kanyarban egy kicsit óvatos voltam. De aztán tudtam, hogy le vagyok maradva, ezért az utolsó szektorban mindent beleadtam, amim csak volt. Nekimentem párszor a falaknak, de nagyon örülök, hogy először állhatok itt a pole-ban” – mondta a címvédő.
„Tudtam, hogy ezen az időmérőn nehéz lesz mindent összerakni. A pénteki nem volt a legjobb kezdés, de folyamatosan javultunk, egyre jobbak lettünk. Az időmérőn viszont mindent bele kell adnod, és minden kockázatot vállalnod kell” – magyarázta Verstappen.
L’ultimo giro di Verstappen.#MonacoGP pic.twitter.com/WpoxcrK5IA
— Gianluca D’Alessandro (@Gianludale27) May 27, 2023
Las ruedas delanteras y traseras derechas de Verstappen después de la quali. 👁
Right Front and rear Verstappen wheels after the quali. 👁 pic.twitter.com/vIQ2uMGQvZ
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) May 27, 2023
A fenti fotók szemléltetik, a Red Bull kerekei mennyire megsínylették vezetőjük agresszivitását. Horner szerint lesz is mit ellenőrizniük az autón a futam előtt.
„Igen, teljes mértékben! Ellenőriznünk kell mind a négy oldalt, minden kerékfelnit, amit ma használt. Egészen izgatott volt, amikor átszelte a célvonalat, hogy mennyire megütötte a falat. Örülhetünk tehát, hogy nem kellett összesöpörnünk őt az utolsó kanyar után… Pokoli kör volt ez tőle! És maximálisan megérdemelte.”
A folytatásban Horner izgalmas összecsapásra számít Verstappen és Alonso között a rajtnál. „Kölcsönös a tisztelet Max és Fernando között, de nagyon hasonló karakterek: mindkettejüket ugyanabból a fából faragták, kemény versenyzők, mindketten nyerni akarnak ezen a versenyen. És biztos vagyok benne, hogy Fernando lát esélyt. Tudja, mennyire fontos a rajt. Az első ötszáz méter fogja meghatározni ezt a versenyt” – vetítette előre a brit.