Musorujsag
Élő Eredmények

F2: Vesti nyerte a főfutamot és az élre állt a bajnokságban

F2: Vesti nyerte a főfutamot és az élre állt a bajnokságban

Boxutca
A Mercedes dán juniorja, Frederik Vesti nyerte a monacói főfutamot, győzelmével pedig a bajnoki pontversenyben is átvette a vezetést. Másodikként Théo Pourchaire ért célba a Jack Doohan balesete miatt piros zászlóval megszakított futamon. A dobogó legalsó fokára Zane Maloney állhatott fel.

A Forma–2-esek monacói főfutamának a Mercedes juniorja, Frederik Vesti vágott neki az első helyről, mellőle pedig az F3 tavalyi bajnoka, Victor Martins startolt azzal a határozott céllal, hogy az igencsak zűrzavaros évkezdés után megszerzi első futamgyőzelmét.

A második sorból Théo Pourchaire és Jack Doohan indult, a harmadikból pedig Zane Maloney és Richard Verschoor. A listavezető Ayumu Iwasa a kilencedik pozícióból várta a lámpák kialvását.

A japán előnye a rajt előtt minimális volt Pourchaire-rel és Vestivel szemben: a franciánál kettő, a dánnál néggyel gyűjtött több pontot az előző hétvégéken. Hármójuk közül tehát szinte biztos volt, hogy az hagyja el Monacót listavezetőként, aki előbb ér célba.

A rajtnál minden fiatal higgadt maradt, nem történtek tehát komolyabb incidensek és helycserék sem. Az élen mindenki tartotta pozícióját, miközben Iwasa nyert egy helyezést a mezőny közepén.

Biztonsági autó és incidensek nélkül a mezőny már az első körökben „szétszakadt”: Vesti magabiztosan haladt az élen és fokozatosan növelte előnyét Martins-nel szemben, aki szintén le tudta szakítani csapattársát.

Jack Doohan balesete (Kép: F2)

Az élmezőnyben Pourchaire és Doohan között volt legkisebb a különbség, az ausztrál azonban nem tudott DRS-távolságon belülre kerülni francia riválisához képest.

A legtöbb akciót a bakui fordulót domináló Oliver Bearman szállította, aki ezúttal csak a tizenhatodik helyről vághatott neki a versenynek, a tizenegyedik körben viszont már a pontzóna ajtaján dörömbölt.

A futam képe a huszonkettedik körben változott meg, amikor Doohan ijesztő balesete – az ausztrál szerencsére megúszta a becsapódást – miatt pályára küldték a biztonsági autót, a különbségek tehát lenullázódtak.

Néhány kör megtétele után a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot, Doohan balesetének helyszínén ugyanis a szalagkorlátot is javítani kellett.

A mezőny nagyja ekkor már túlvolt a kötelező kerékcserén, a hatodik helyen álló Dennis Hauger, a hetedik Kush Maini és a nyolcadik Roman Stanek viszont még nem cserélt, ők tehát jó rajthelyet „nyertek” az újraindításra. Ami a sorrendet illeti, az élmezőny Vesti, Martins, Pourchaire, Maloney és Verschoor sorrendben várta a folytatást.

Théo Pourchaire (Fotó: XPB)

A futam gördülő rajttal folytatódott, amit Vesti magabiztosan kapott el, továbbra is őrizni tudta tehát elsőségét. A sorrend mögötte is változatlan maradt, a különbségek eltűnése viszont felbátorította a versenyzőket. Pourchaire például tapadt csapattársára, küzdelem viszont nem alakult ki kettejük között, Marins ugyanis áthajtásos büntetést kapott, amiért nem lassított le a Doohan balesetét követő sárga zászlós fázis alatt.

A fiatal francia ezzel elbukta a dobogós pozíciót, valamint tovább folytatódott év eleji vesszőfutása: hiába bizonyítja, hogy alaptempója rendben van, ezt egyelőre nem tudja értékes pontokra váltani. Igaz, ezúttal legalább a legjobb tízben maradhatott; a nyolcadik helyre jött vissza a büntetés után.

A márkatárs büntetését követően tehát Pourchaire feljött a második helyre, Maloney pedig dobogós pozíciót „örökölt” – értelemszerűen Verschoor, Hauger, Maini és Stanek is nyert egy-egy helyezést a francia szankcionálásával.

Martins a futam végén is a figyelem középpontjában maradt, ő volt ugyanis a leggyorsabb a pályán, hamar utolérte Staneket, akit azonban nem tudott maga mögé utasítani.

A sorrend tehát változatlan maradt. Vesti rajt-cél győzelmet aratott, sikerével pedig átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben is. Pourchaire másodikként ért célba, Maloney pedig egy harmadik helyezéssel távozott a hercegségből. Pontot Verschoor, Hauger, Maini, Stanek, Martins, Jak Crawford és Iwasa szerzett még, aki Bearmannel együtt sokat bukott a piros zászlón, egészen pontosan azon, hogy három riválisa „nyert egy ingyen kerékcserét.”

Az M4 Sport műsorán a következő monacói program a hétvége csúcseseménye, az F1-es nagydíj, ami 15 órakor startol. Az eseményre való hangolódás természetesen hamarabb elkezdődik: 13:25-től jön a pilótaparádé, 14:25-kor pedig a jól megszokott felvezető műsor!

Borítókép: Frederik Vesti (Fotó: XPB)

További tartalmak