Musorujsag
Élő Eredmények

F3: Miní rajt-cél győzelmet aratott Monacóban

F3: Miní rajt-cél győzelmet aratott Monacóban

Boxutca
Az élről rajtoló és az előnyét végig jól menedzselő Gabriele Miní nyerte a monacói F3-as főfutamot. Másodikként Dino Beganovic ért célba, aki az utolsó körökben helyezett némi nyomást olasz riválisára, előzési pozícióba viszont nem került. Dobogóra Paul Aron állt még.

A monacói F3-es hétvége csúcseseményének startját Gabriele Miní várta a legkedvezőbb pozícióból, mellőle pedig a Ferrari akadémistája, Dino Beganovic vághatott neki a futamnak. A második sorból Paul Aron és Luke Browning, a harmadikból Caio Collet és Sebastián Montoya indult.

A bajnoki pontversenyt vezető Gabriel Bortoleto „csak” a hetedik helyről indult, a tabella második helyén álló – a sprinten újabb dobogóval gazdagodó – Grégoire Saucy pedig csak a tizenkettedikről.

A fiatalok, akárcsak tegnap roppant higgadtan vették a rajtot: az első hatos pozícióját is tartotta, hátrébb viszont voltak kisebb helyezkedések. Taylor Barnard például két riválist is maga mögé utasított és feljött hetediknek – egyik „áldozata” pont a listavezető Bortoleto volt.

A brazil tehát veszített egy helyezést, igaz, a hozzá legközelebb álló Saucy az indulás után sem tudta beverekedni magát a pontzónába.

A helyezkedés mindössze a kör háromnegyedéig tartott, Ido Cohen balesete miatt ugyanis pályára küldték a biztonsági autót, ami négy körön keresztül vezette a mezőnyt, majd újra útjára engedte azt. A sorrend az újraindításkor is változatlan maradt, Miní őrizte tehát az első, Beganovic a második és Aron a harmadik helyezést.

Dino Beganovic (Fotó: XPB)

A tizenegyedik körben újra Barnard került a figyelem középpontjába, az FIA ugyanis 10 másodperces büntetéssel sújtotta, amiért a rajtnál az első kanyar kiszélesítésével utasította maga mögé Bortoletót és Colapintót.

Az élen ezalatt Miní a tizenkettedik körre DRS-távolson kívülire, vagyis egy másodpercnél nagyobbra növelte előnyét Beganoviccsal szemben, aki szintén le tudta szakítani csapattársát, Aronnak viszont folyamatosan figyelnie kellett az őt árnyékként követő Browningra.

A helyzet mögöttük is hasonló volt, Montoya hosszú körökön keresztül lőtávolságban tudott maradni Collet mögött, a tizennyolcadik körben pedig az előzéssel is tett egy próbát, az első kanyar utáni „emelkedőn” viszont koccant ellenfelével, az incidens pedig mindkét versenyző futamának véget vetett.

Collet defektet kapott, Montoyának pedig az első szárnya vált használhatatlanná; ő ugyan egy csere után folytathatta a futamot, de csak a mezőny legvégén – ráadásul még büntetést is kapott, miután őt találták felelősnek az ütközésért.

A futam hajrájára az élen is kialakult egy üldözőverseny, Beganovic ugyanis egy másodperc alattira csökkentette lemaradását Minível szemben, majd csapatától is megkapta a „kilövési engedélyt”: mérnöke egyértelművé tette, amennyiben maradt még benne bármilyen tartalék, most jött el az ideje annak, hogy levadássza az élen állót.

Paul Aron (Fotó: XPB)

És bár tartalék szemmel láthatóan maradt a svédben, előzési pozíciót nem tudott kialakítani, Miní megőrizhette tehát az elsőséget és megszerezte pályafutása első F3-as futamgyőzelmét – a klasszikus monacói versenypályán.

Beganovicnak be kellett érnie a második helyezéssel, Aron pedig megőrizte a harmadikat, miután Browning nem talált rajta fogást a verseny végén sem. Bortoleto Barnard büntetésének köszönhetően végül ötödikként zárt, értékes pontokat mentve ezzel. Colapinto hatodik lett, Zak O’Sullivan hetedik, Barnard pedig a tíz másodperces szankcióval is nyolcadik – végül tehát ő is a pontzónában maradt. Egységet Josep María Martí és Saucy gyűjtött még.

Miní győzelmével a bajnoki tabellán is nagy lépést tett, feljött ugyanis a második helyre a vezetést továbbra is őrző Bortoleto mögé, aki 2023-ban a monacói hétvégén maradt először dobogós pozíció nélkül.

Monacóban a Forma–2-es főfutama a következő program – a versenyt az M4 Sporton élőben követhetik 9:35-től. Délután pedig jön a Forma–1-esek nagydíja!

Borítókép: Gabriele Mini (Fotó: XPB)

További tartalmak