Musorujsag
Élő Eredmények

Kötött egy „paktumot” a Mercedes Hamiltonnal

Kötött egy „paktumot” a Mercedes Hamiltonnal

Autosport
Kitaláció a Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződéséről szóló pletyka Toto Wolff szerint. A Mercedes csapatfőnöke megerősítette, közel a szerződéshosszabbításuk.

A brit és olasz média által felkapott hírről, Lewis Hamilton Ferraritól kapott állítólagos ajánlatáról és a két fél tárgyalásáról szóló találgatások töltötték ki az F1 Imola törlése miatti üresjáratát az elmúlt hetekben.

Hamilton már a monacói hétvége sajtónapján cáfolta, hogy egyezkedne John Elkann Ferrari-elnökkel, és állította, valójában már csak pár részletet kell tisztázniuk, és megköttetik az új szerződésük a Mercedesszel.

Toto Wolff csapatfőnök Monacóban megerősítette, hogy közel az egyezségük, és sosem volt pillanat, amikor kétségesnek tűnt. „Ez a sztori jól működött, szép címlapokat generált. De nincs mögötte semmi.”

„Valójában nagyon elégedettek vagyunk a helyzetünkkel Lewisszal. Nem volt semmi buktató a szerződésről szóló tárgyalások során. Van egy paktumunk, már sok-sok éve megvan: nem beszélünk egyetlen másik versenyzővel sem addig, amíg nem hozunk döntést arról, hogy együtt maradunk-e vagy sem” – tisztázta Wolff.

„Soha egy milliméternyi kétség sem merült fel annak kapcsán, hogy volt-e bármilyen tárgyalás. Valaki egyszerűen úgy érezte, bedobja ezt, hogy szerepet játsszon abban, ami tárgyalásnak tűnik. De ez nem tárgyalás, csak annyi, hogy leülsz az asztalhoz, és megmondod, min változtassunk a szerződésben. Semmi sem volt tehát ebben.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az osztrák állítja, olyannyira nem szoktak bonyolultak lenni a tárgyalásaik Hamiltonnal, hogy az eddigi szerződéseiben leginkább csak az olyan részleteken módosítottak, mint a fizetési struktúra, valamint a marketingkötelezettségek.

Olasz források találgattak arról, hogy ezúttal a fizetés mértékéről és/vagy a szerződés időtartamáról folyhat a vita a felek között. Egyes feltételezések szerint Hamilton több évet akar, a Mercedes csak egyet.

Wolff ennek kapcsán természetesen nem árult el részleteket. „Nem szeretnék még beszélni erről, mert mi ketten a legjobbat szeretnénk egymásnak. Egyeztetünk a feltételekről, az opciókról, és ezekben mind teljesen egyetértünk. Tényleg csak azon megy az ötletelés, mi a legjobb” – mondta a csapatfőnök.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak