Musorujsag
Élő Eredmények

Miért nem lassított Verstappen? – „A mérnököm is ezt kérdezte”

Miért nem lassított Verstappen? – „A mérnököm is ezt kérdezte”

F1
Vezetett, falazott, de nem igazán vett vissza a tempóból Max Verstappen a Monacói Nagydíj esős szakaszán. Elmagyarázta, miért.

„Érintettem a falat” – jelentette a csapatának Max Verstappen a Monacói Nagydíj alatt több alkalommal is. Volt, hogy a rakparti részen, máskor az alagút bejáratánál koccant a szalagkorlátnak a Red Bulljával. Tekintve, hogy végül magabiztos győzelmet aratott, a címvédő számára igen kellemetlen lett volna, ha egy figyelmetlenség miatt elbukja ezt a versenyt. Márpedig Ayrton Senna emlékezetes 1988-as monacói kiesése óta tudjuk, az ilyesmi még a legjobbakkal is megesik olykor.

Verstappennek még a verseny végén is volt falazása, amikor már 20 másodperc körül mozgott az előnye Fernando Alonsóval szemben. Megkérdezték, miért nem lassított le egy kicsit ekkora előny tudatában.

„Nos, a mérnököm is ugyanezt kérdezte… De ez inkább arról szól, hogy amikor elkapsz egy ritmust, jobb benne maradni.”

„Szerintem csak egyszer, a tizenhatos kanyarnál érintettem a falat. Azt gondoltam, nagyobb ráhagyással megyek, de aztán érintettem, és úgy voltam vele: rendben, nincs ráhagyás…” – mondta a kétszeres világbajnok.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Rendben volt. Jobb ritmusban maradni és jól érezni magad, mint lassítani és kicsúszni a zónából. És a gumik is lehűlnek ilyenkor. Az nem jó, hiszen már eleve nagyon hidegek voltak. Szóval jobb volt szerintem kitartani ennél, mert nem erőltettem túl a vezetést, csak zónában voltam” – magyarázta Verstappen.

Miközben a hajrában már beoszthatta az előnyét, az eső megérkezésekor, még slick gumin, nemigen volt választása, hiszen Alonso a két kiállása előtt igencsak szorongatta őt. A kerékcseréket megelőzően Verstappen az esőben gyenge köröket teljesített, ellenfele 12-ről 8 másodpercre csökkentette a lemaradását, mielőtt a boxba fordult.

Az csak az Aston Martin gumiválasztásán múlt (Alonso elsőre slickeket kapott), hogy végül nem került hozzá veszélyesen közel, ám miután a Red Bull-os is letudta a kerékcseréjét, a közöttük mért távolság újra gyors csökkenésnek indult a köztes esőgumin teljesített első öt körben.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Verstappen elárulta, ez nem annyira a lassú gumimelegítésről szólt, mint inkább a ritmus kereséséről és a kockázatvállalás/óvatoskodás egyensúly megtalálásáról.

„Egyszerűen nagy volt az előnyöm, és nem akartam kockáztatni azzal, hogy próbálok ugyanolyan vagy még jobb tempót menni, hogy aztán a falban kössek ki. Egy kicsit óvatosabbnak kell lenned. Nem vállalhatsz túl nagy kockázatot, de közben természetesen túl lassan sem mehetsz.”

„Egy ponton Lando is ott volt a váltómon, és úgy voltam vele: rendben, gyorsítanom kell egy kicsit” – magyarázta Verstappen.

Elismerte, kicsit sem volt egyszerű az élen haladva úrrá lenni a kissé kaotikussá vált helyzeten. „Nem egy kényelmes helyzet ez, amikor esőben mész itt, de szerencsére öt kör után változtattam pár dolgon a kormányon, és ezzel egy kicsit jobb lett az egyensúly, ami egyértelműen segített” – mondta a végül 28 másodperces előnnyel célba érő holland.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

További tartalmak