Musorujsag
Élő Eredmények

Nem Hamilton miatt győzködte a csapatutasításról Russell a Mercedest

Nem Hamilton miatt győzködte a csapatutasításról Russell a Mercedest

Autosport
Egy Lewis Hamiltonnal való helycseréről kezdte győzködni a Mercedest George Russell a monacói verseny hajrájában. Elmagyarázta.

Hogy George Russell nagy tárgyaló, azt tudjuk róla. A csapatokat győzködő Power Point-bemutatói híresek, és a versenyzők érdekvédelmi szervezetének sem véletlenül lett az igazgatója. E képességeit a vasárnapi Monacói Nagydíjon is próbálta kamatoztatni, amikor a hajrában vázolta a tervét a Mercedesnek a csapatrádión.

Russell az ötödik helyen haladt az esős kavarodás és a korábbi kicsúszása után, és az FIA már jelezte, hogy 5 másodperces időbüntetést kap, mert veszélyesen tért vissza a pályára a korábbi hibáját követően. A köztes esőgumin brit ekkor gyorsabb köröket autózott, mint az előtte Esteban Ocont üldöző Lewis Hamilton, ezért azt kérte csapatától, engedjék őt Hamilton elé, de ígéri, hogy nem lép meg csapattársától 5 másodpercnél jobban, így nem veszi el a jobb helyezését. „Semmi kötelezettség” – tette hozzá, mire mérnöke csak annyit közölt, ők teljesen elégedettek a mostani helyzetükkel.

George Russell (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

Russell utólag elmagyarázta, a büntetése tudatában ő csak menekülni próbált a hozzá akkor közelítő Charles Leclerc elől, de nemigen volt hová, hiszen a csapattársa másfél másodpercre haladt előtte. „Az autóm sérült egy kicsit, és nem igazán tudtam, hogy tudom-e folytatni, de a következő körökben rendeződött a helyzet. Valami elhajlott a hátulján, és nem éreztem kényelmesnek az autót, de akkor én voltam a leggyorsabb a pályán” – mesélte a Sergio Pérezzel való ütközésének utóhatásairól Russell.

„Feltartott Ocon és Lewis, Charles pedig közeledett hozzám. Egyáltalán nem akartam veszélyt jelenteni Lewisra ilyen körülmények között, de az öt másodperces büntetéssel jó lett volna egy kis előnyt kiépíteni, hátha Charles felzárkózik”

– adta meg a magyarázatot a helycserével kapcsolatos kérésére.

Leclerc azonban a végére jócskán lelassult, így már nem jelentett rá komoly fenyegetést. A ferraris 10 másodperces hátrányba került.

George Russell kicsúszása (Fotó: XPB)

„Nem volt végül szükség rá, és mondtam is a csapatnak, hogy ez nem kötelező, nem akarok nyomást gyakorolni rájuk. Aztán amint megtudtam, hogy biztonságban vagyunk Charles-lal szemben, csak hazahoztam az autót” – hangsúlyozta, hogy nem Hamilton helyezésére pályázott.

Russell összességében úgy érezte, egy „szinte garantált” harmadik helyet dobott el azzal, hogy a kerékcseréje utáni körben kicsúszott a sárga zászlós jelzés mellett. „Keserű csalódás, amikor kilencvennyolc százalékban minden jó, de egyetlen apró hibán minden elúszik” – állapította meg önkritikusan a brit.

Borítókép: George Russell (Fotó: Mercedes/Sebastian Kawka)

További tartalmak