Musorujsag
Élő Eredmények

Alpine: A következő versenyeken a Mercedes előtt leszünk!

Alpine: A következő versenyeken a Mercedes előtt leszünk!

Motorsport-Total
A 2021 óta első dobogójuk után nem tartja elérhetetlen célnak az Alpine sportigazgatója, hogy a folytatásban a Mercedest és a Ferrarit szorongassák.

Fernando Alonso 2021-es katari dobogója után újra pezsgőt bonthatott az Alpine. Esteban Ocon remek versenyzéssel szerezte meg a harmadik helyet a Monacói Nagydíjon, maga mögött tartva a Mercedes és a Ferrari versenyzőit is. Csapattársa, Pierre Gasly eközben nyolcadikként ért célba egy nem a legszerencsésebb stratégiai döntés után, így a kékek előreléptek az ötödik helyre a konstruktőri bajnokságban, megelőzve a McLarent.

Miközben Ocon a futam után egyből hangsúlyozta, hogy csak Barcelonában derül ki, ténylegesen közelebb léptek-e a legjobbakhoz az utóbbi hetek fejlesztésével, az Alpine sportigazgatója, Alan Permane meg van róla győződve, hogy a mostani sikerük nem a véletlen műve volt, és nem is egyedi eset.

Fotó: XPB

Túl azon, hogy Monacóban jól működött az autójuk, a szakember szerint a fejlesztéseik is egyértelműen működnek, így a javulásukat Barcelonában is bizonyítani fogják. „Ez nem egy olyan autó, ami csak Monacóban jó. Egyszerűen felraktuk rá a fejlesztéseket, amikkel Imolára készültünk, és még pár további újítást.”

„Az autó egyszerűen jól működik. Arra számítok, hogy a következő versenyeken a Mercedes előtt leszünk, és a Ferrarival is tartani tudjuk a lépést”

– hangzott Permane optimista jóslata.

A Red Bullt és az Aston Martint pillanatnyilag nem érzi utolérhetőnek. „Max túl messze van, ahogy Sergio is. Ha jó napja van. Fernando ellen is nehéz lesz. De nem látom akadályát, hogy a Mercedesszel és a Ferrarival versenyezzünk. Itt és Miamiban is sikerült. Miamiban még gyorsabbak voltak nálunk, de tartottuk a lépést.”

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Önbizalomból nincs hiány, ám Permane azt azért elismeri, a monacói remeklésre nem számítottak. „Bakuban a lassú kanyarok rémálmot jelentettek számunkra. Ott viszont bal lábbal indultunk a hétvégén. De ezt inkább nem emlegetném fel. Tudtuk, hogy az autónk erős. Melbourne-ben jó volt, Dzsiddában is megmutatkozott a benne rejlő potenciál, jó volt Miamiban is, szóval tudtuk, hogy lőtávolon belül vagyunk, de dobogós helyezéssel nem számoltunk. Az időmérő után viszont már a legjobb három volt a célunk.”

Permane elismeri, hogy a dobogóhoz a Ferrari „kis segítsége” is kellett. „Az eredményt ugyanakkor megérdemeltük.”

A Monacótól teljesen különböző Barcelona kapcsán előrebocsátotta: „Hisszük, hogy ott is jó eredményeket érhetünk el. Ezenkívül még jobban ki fogjuk ismerni az autónkat.”

Csapatuk további fejlesztésekkel készül a katalán pályára. Emellett a dobogós eredményük motiváció formájában is adhat némi extra lendületet. „Elismertük, hogy Bakuban hibáztunk, de erős csapatunk van, és Miamiban már megmutattuk, hogy képesek vagyunk visszavágni” – utalt arra, hogy az év eleji botlások kapcsán komoly kritikákat kaptak Laurent Rossi márkaelnöktől, így a legjobbkor jött nekik a mostani siker.

Borítókép: Ünnepel az Alpine csapata (Fotó: XPB)

További tartalmak