Musorujsag
Élő Eredmények

Frankl András: amint vége a Monacói Nagydíjnak, már arról álmodom, hogy jövőre ismét jövök

Frankl András: amint vége a Monacói Nagydíjnak, már arról álmodom, hogy jövőre ismét jövök

Boxutca
Vele kezdődött a Forma-1 sztorik című könyvsorozat – azóta is kifogyhatatlan a történetekből.

Frankl András 1966-ban járt először Monacóban, 1969-ben már a Colin Crabbe csapatnál volt mindenes, ahová egy évvel később Ronnie Peterson csatlakozott versenyzőként. 1970-ben sztárfotósként is számon tarották azok után, hogy az utolsó körben épp a lába előtt csapódott be az addig az első helyen haladó Jack Brabham és ezt sikerült meg is örökítenie.

Az évek során rengeteg monacói sztorit halmozott fel, védett meg győzelmi trófeát a tolvajoktól, egy sztrájk miatt együtt utazott egy magánrepülőgépen Graham Hill-lel, volt ingkölcsönzője Eddie Irivine-nak… Végeláthatatlan történetek, melyekből sokat könyveiben is megörökített már.

Frankl Andrással a Monacói Nagydíjon az M4 Sport riportere, Szeleczky Ádám beszélgetett.

További tartalmak