Musorujsag
Élő Eredmények

Horner szerint akár vissza is térhetnek a V8-asok vagy a V10-esek

Horner szerint akár vissza is térhetnek a V8-asok vagy a V10-esek

RacingNews365
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner úgy véli, a Forma–1 fenntartható üzemanyagokkal kapcsolatos komoly terveinek megvalósulása akár a V8-as vagy a V10-es motorok visszatérését is eredményezheti.

A királykategóriában legutóbb 2006-ban használtak V10-es erőforrásokat, mielőtt az FIA végleg kitiltotta őket a rajtrácsról és kötelezővé tette a V8-asok használatát. A következő lépés az erőforrások evolúciójában a jelenleg is használt 1,6 literes V6-os hibrid-turbók bevezetése volt a 2014-es szezonban.

A következő nagy változást 2026 hozza majd, amikor a széria átáll a 100 százalékban fenntartható üzemanyagok használatára, hogy megfeleljen az FIA azon törekvéseinek, melyek értelmében 2030-ra minden bajnokságnak szén-dioxid-semlegesnek kell lennie.

Ami a formátumot illeti, a szövetség kitart a V6-os turbók mellett, és bár eddig nem került szóba, hogy fontolóra veheti a V8-asok vagy a V10-esek visszatérését, a Red Bull csapatvezetője, a Honda visszatérése kapcsán megjegyezte, a 2021-ben a belső égésű erőforrásoktól való eltávolodás miatt kiszálló japán gyártó lépése mutatja, hogy a technológiát még kár leírni.

Christian Horner (Fotó: XPB Images)

Sőt, a fenntartható üzemanyagok térhódítása akár segítheti is a V8, vagy a V10 visszatérését. „Ami engem illet, nekem ez az egész azt mutatja, hogy a belső égésű erőforrás még nem halott. Még van bennük élet. Amikor kiszálltak, annak az elektromos technológia volt az oka” – kezdte.

„Úgy gondolom, hogy talán a fenntartható üzemanyagokkal és a zéró kibocsátással, valamint az úttal, amit a Forma–1 választott, a belső égésű erőforrások újra relevánsak lehetnek számunkra. Korábban viszont ez a dolog teljesen lekerült a napirendről. Szóval, ki tudja? Talán visszatérhetünk a teljesen fenntartható V8-as, vagy V10-es motorokhoz. Hát nem lenne csodálatos?” – lelkendezett.

Horner egyébként 2014-ben, amikor az új motorok rengeteg kritikát kaptak (akkoriban főleg hangjuk miatt, ami sokak szerint nem volt elég vad az elődökéhez képest) többször megjegyezte, szíve szerint dobná a turbókat és visszahozná a V8-at. Azóta – számos kollégájához hasonlóan – persze ő is megbarátozott a turbókkal, melyek teljesítménye és hangja is javult az előző években, és az F1 is elkezdte azok pozitívumait kiemelni.

Fotó: Red Bull
Borítókép: Sebastian Vettel a 2013-as Brazil Nagydíjon (Fotó: XPB)

További tartalmak