Musorujsag
Élő Eredmények

Elszállt a dühe: Sainz már megérti a Ferrarit, és védi a stratégáikat

Elszállt a dühe: Sainz már megérti a Ferrarit, és védi a stratégáikat

F1, Autosport
A dühe már elszállt, a csapatát megértette Carlos Sainz a monacói döntések kapcsán, és egyértelművé tette, igenis lát fejlődést a Ferrarinál stratégiai téren.

A múlt évihez hasonlóan az idei Monacói Nagydíj után is a stratégiai döntései szolgáltattak beszédtémát a Ferrarinál. Carlos Sainz dühösen beszélt csapatával a rádióban a futam alatt, hiszen úgy érezte, az első kiállása korai időzítésével elszúrták az esélyét Esteban Ocon megelőzésére és a dobogóra.

A spanyol a negyedik helyről rajtolt, egyszer neki is ütközött az Alpine-nak, miközben próbált elé kerülni valahogy. Mivel a kemény keveréken indult, hosszú első etapra készült, ám amikor francia ellenfele kiállt, a következő körben a Ferrari őt is kihívta friss gumikért. A vörösök utólag azzal indokolták e döntésüket, hogy ha nem cserélnek akkor, a korábban kiálló Lewis Hamilton mögé csúszhattak volna, mivel a fordított elévágás nem működött.

„Nem érdekel Hamilton” – szólt rá mérnökére Sainz a döntésük után.

Carlos Sainz Fotó: XPB)

Pár nap távlatából Sainz dühe már elszállt, és mint azt kifejtette, egyfelől ő sem volt a megfelelő lelkiállapotban a versenyen, másfelől akkor még nem látta át úgy a helyzetet, ahogyan csapata.

„Az egész hétvége összességében volt frusztráló. Az időmérőre úgy készültünk, hogy azt gondoltuk, elérhető lesz a pole pozíció, harcban leszünk érte. És ez lett sorozatban a harmadik Monacói Nagydíjam, ahol forgalom hátráltatott az időmérőn és talán nem kezeltük ideálisan a Q3-at. Ez frusztrálttá tett, ahogy látható is volt. Ezt a frusztráltságot talán átvittem vasárnapra is”

– magyarázta az egyszeres futamgyőztes.

„És ahogyan a vasárnap alakult… Próbáltam megelőzni Estebant, és próbáltam hosszú távban gondolkodni. Csak az első kerékcsere után jöttem rá, hogy a csapat Lewis ellen próbált védeni ahelyett, hogy támadtuk volna Estebant, ami kicsit meglepett. Ettől csak még frusztráltabb lettem, amíg rá nem jöttem, hogy nem ez a helyes, nem így kell reagálni.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A spanyol utólag már érzi, hogy miközben ő agresszív próbált lenni és csak előre tekintett, a Ferrari boxfala Hamiltonra is figyelt mögötte, valamint arra a tényre, hogy jelenleg a Mercedes a fő ellenfelük a konstruktőri bajnokságban. „A csapat részéről teljességgel elfogadható, hogy próbálták védeni a pozíciómat Lewisszal szemben, hiszen akkor az Estebannal szembeni fordított elévágás nem tűnt valószínűnek. Még nem mutattam meg addig a tempómat. Nem tudtuk biztosan, hogy lesz-e eső, szóval miért adtuk volna fel a negyedik helyünket az ötödikért, ha még így is lehetünk negyedikek? „

„Mihelyst megértettem ezt, világossá vált számomra, hogy a csapat inkább így gondolkodott, és engem nem érdekelt ez, mert előrébb akartam kerülni. Amint beláttam ezt, világos lett, jobban megértettem, és már nem voltam olyan frusztrált miatta.”

Hozzátette: „A csapatbajnokságban a Mercedesszel harcolunk, és Lewis volt mögöttem, aki nagyon gyors kivezető kört futott a kemény gumin, így védenünk kellett a pozíciót.”

„Miután elmagyarázták és megértettem, milyen gondolkodás állt mögötte, tökéletesen megértettem ezt. Talán akkor nem voltam olyan lelkiállapotban. Csak arra összpontosítottam, hogy tovább maradhassak a keményen, és jöjjön egy biztonsági autó, az eső, bármi, ami a dobogóra segíthetett volna.”

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

Sainz e belátás után nem gondolja, hogy idén is gondok lennének a Ferrari stratégiai részlegével és a döntéshozással. A csapatot a futam hajrájában hozott döntései, a két versenyző késői köztes gumiért hívása miatt is kritizálták. Sainz cáfolta, hogy az év eleji átszervezések (Inaki Rueda stratégiai igazgató leváltása Ravin Jainra) hatástalanok voltak.

„A részlegünk folyamatosan fejlődik, szerintem nagy ütemben. És ez nem volt könnyű év számunkra. Az egész évet úgy kell kezelned, hogy előrébbről rajtolsz, mint ahová a normál versenytempód sorolna. A versenytempónk rosszabb, mint az időmérős, és ilyenkor mindig kritizálnak a versenyeink kivitelezése kapcsán, mert mindig hátrafelé csúszunk.”

„Az első hat versenyen nehéz volt felmérni a helyzetet. De úgy érzem, a csapat mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen e területen. Persze, mint mindenhol, itt is van tér a javulásra” – fogalmazott Sainz.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak