Musorujsag
Élő Eredmények

Fékezhetetlen az Alonso-eufória, de a bajnok higgadt

Fékezhetetlen az Alonso-eufória, de a bajnok higgadt

As, Motorsport
Aszteroidát neveztek el róla, az egész ország lázban ég – Fernando Alonso lenne a legnyugodtabb ebben az eufóriában? A spanyol hazai versenye előtt győzelmi esélyről és a helyzetük képlékenységéről beszélt.

Miközben Fernando Alonso továbbra is a Forma–1 egyik csillaga, mostantól egyben már a Naprendszer egyik aszteroidája is. A hétvégi Spanyol Nagydíj felvezetéseként lett hír Spanyolországban, hogy egy mallorcai űrkutató intézet úgy döntött, a kétszeres világbajnokukról nevezi el az egyik aszteroidát.

Az apropót az jelenti, hogy az égitestet eddig csak egy szám, a 73533-as jelölte, melynek végéről azonban hazájában ma már mindenki a 33. futamgyőzelmére vágyó Alonsóra asszociál. „Az aszteroida száma 33-mal végződik, ugyanazzal, ahányadik győzelmére az asztúriai hajt a világ motorsportjának legmagasabb szintjén” – állt a közleményben.

A 4 kilométeres átmérőjű, a Mars és a Jupiter között 32,400 km/órával száguldó égitest így mostantól hivatalosan az Alonso 73533 nevet viseli.

 

A hír jól illusztrálja, mi vár ezen a hétvégén az Aston Martinnal idén az élmezőnybe visszatérő Alonsóra a hazai nagydíján. Ez az őrület év eleje óta tart, és a kétszeres világbajnok szerint fékezhetetlen. Mint egy aszteroida…

„Nem hinném, hogy meg lehet ezt állítani” – mondta a „33-as” lázról a spanyol csütörtökön. „Képtelenség. Olyan, mint falat emelni az óceán elé: végül úgyis mindent felülmúl. És ha a szurkolók elindulnak valamerre, jobb, ha elfogadod ezt, mintsem bezárod az ajtót. Sok szó esik a harminchármasról, de én higgadt maradok, mert tudom, versenyképes autóm van. Noha a Red Bull messze előttünk áll.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ami a hétvégi győzelmi esélyeit illeti, Alonso azért próbálta fékezni a lelkesedést. „Hogy tisztázzuk: nem gondolnám, hogy reális esélyünk lesz a győzelemért harcolni. A Red Bull egész évben nagyon dominált, és nem látom, miért ne vehetnének célba egy kettős győzelmet Barcelonában. Meglátjuk, mire lehetünk képesek. Többen fejlesztésekkel készültek, főleg a Ferrari és a Mercedes.”

Abban azért továbbra is kitartóan bízik, hogy valamikor rátalál az a harmincharmadik.

„A múltban láthattuk, hogy gyengébb autóval is lehet nyerni. Mint Gasly Monzában, Ocon Magyarországon vagy Russell Brazíliában. A lehetőség a szezon során el fog jönni később.”

„ Egy dolgot viszont nem engedhetünk meg: ha egy versenyen a legjobb helyezés számunkra egy ötödik hely, akkor nem vállalhatunk őrült kockázatot és feszegethetjük a határt. Továbbra is gyűjtögetni fogjuk a pontokat, és év végén majd matekozunk.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Hozzátette, egyelőre arra sincs garancia, hogy az Aston Martinnal a folytatásban is a Mercedes és a Ferrari előtt tudnak maradni. „Örülök a jó eredményeknek, hogy dobogókért küzdhetek, pezsgőzhetek. Sok múlik azon, milyen autód van, és nagyon élvezem, ami idén történik.”

„A dolgok gyorsan változhatnak az autók fejlesztésével. Nem láttuk még a teljes képet. Bakuban a Ferrari messze előttünk volt, hiszen pole pozícióban álltak. Miamiban is előttünk voltak az edzésen, míg Monacoban a pole pozícióért harcoltunk.”

„A Mercedes bevetette az új fejlesztési csomagját, és ez azt jelenti, hogy jobb lesz az autójuk, amellyel Russell Ausztráliában az élen állt. Szóval van itt még pár ismeretlen tényező annak kapcsán, ki hol tart.”

„A mi erősségünket az jelenti, hogy képesek vagyunk kihozni a legtöbbet az autóból. Eddig valamennyi időmérőn és versenyen megtettük, amit meg kellett. Monacóban is, hiszen sikerült tartanunk a pozíciónkat” – magyarázta Alonso.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak