Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: Pár éve még kinevettek, hogy Sennához hasonlítottam Verstappent…

Marko: Pár éve még kinevettek, hogy Sennához hasonlítottam Verstappent…

Oe24, Racefans, F1
Időmérős csodakör, újabb nagyot szóló győzelem – a Red Bull tanácsadója szerint nem kérdés, hogy minden körülmények között Max Verstappen a legjobb.

Pályafutása 39. győzelmét aratta Monacóban Max Verstappen, aki ezzel Sebastian Vettelt lehagyva a Red Bull csapatának valaha volt legsikeresebb versenyzőjévé lépett elő – legalábbis a győzelmek tekintetében. A hollandot még két siker választja el attól, hogy utolérje, és három, hogy le is hagyja a sokak által minden idők legjobb versenyzőjének tartott Ayrton Sennát.

A brazil neve Monaco királyaként (ő nyert a legtöbbször a hercegségben) a múlt hétvégén többször elhangzott. Verstappen időmérős győzelme kapcsán is, hiszen bár a címvédő Q3-as utolsó köre talán sem volt tökéletes, az utolsó szektora, melyben 0,204 másodperces hátrányt hozott vissza Fernando Alonsóval szemben, miközben több ponton is súrolta vagy koccantotta a korlátokat, már-már Senna 1988-as legendás monacói körét idézte.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Red Bull-tanácsadó Hemut Marko szerint az ilyen produkcióival Verstappen szép lassan elhallgattatja a kritikusait és a szkeptikusokat.

„Pár éve Sennához hasonlítottam Maxot, és kinevettek. Lassan az akkor ezt jobban tudók is kifogynak a kifogásokból. Max nemcsak versenyzőként, de emberként is szépen fejlődött. Hihetetlen időmérős kört ment a monacói szombaton, és lassan közel kerül Sennához. Max minden körülmények között a legjobb”

– jelentette ki a tanácsadó az osztrák Oe24.at portálnak.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Christian Horner úgy véli, Verstappen monacói köre valóban a legnagyobbak közé emelkedett. „Szerintem ez a kör minden idők legnagyobb körei közé vonul be Monacóban. Elképesztő volt. Követtem az élő telemetriát, és az első szektorban ugyanolyan időt futott, mint a legjobbja, a másodikban a hajtűben kezdett időt találni. Aztán nagyon jól sikerült a tíz-tizenegyes kanyarja a sikánnál, így a szektor közepén már javult.”

„Az Uszodához érve aztán igazán rákapcsolt. Ott, ahol pár éve falnak ment. A Rascasse-nál minden falat érintett, és még az utolsó kanyarból is. Szerintem látható volt, hogy mennyire vad kör volt. Mindent vagy semmit volt, egészen elképesztő!” – dicsérte Horner Verstappent.

Hozzátette: „Ez volt a pályafutása egyik legjobb köre. Egészen kiemelkedő volt. Olyan kör, amit két éve nem tudott befejezni Szaúd-Arábiában. Most itt fejezte azt be.”

Max Verstappen és Fernando Alonso (Fotó: Coates / XPB Images)

Verstappen és a „leg”-ek…

Érdekesség, hogy Verstappen nem találta az eddigi legkülönlegesebb körének az időmérőst, és Barcelonában a csütörtöki sajtónapon elárulta, a monacói futamot sem nevezte a legjobb versenyének.

 „Nem is tudom. Jó volt. Előre tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, de jól kezeltük.”

„Az időmérő nagyon szoros volt, de Monaco mindig kaotikus és feszült az időmérő edzéseivel. A versenyen aztán nagyon hosszú első etapot kellett mennünk, amit nem terveztünk, de muszáj volt. Csak vártuk, mit csinál Fernando mögöttünk, majd jött az eső, és egészen kaotikus volt. Nem a legjobb, amikor az élen állva esni kezd. Jó verseny volt, de a célvonalat átszelve azt mondtam, örülök, hogy véget ért, mert a hétvége igen hektikus volt” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Barcelonában csak még jobb lesz a Red Bull?

Ami a spanyolországi folytatást illeti, Verstappen kiemelte: „Ez egy normál pálya, és egy F1-es autó itt kel igazán életre, amit már nagyon várok.”

Marko nem sok jóval kecsegteti az ellenfeleket. „Itt általában még jobbak vagyunk” – jelentette ki. Hozzátette, a mostani jó teszt is lesz az autójuk számára. „Barcelonában meg fog mutatkozni, mennyire jó az autónk valójában. Ez azt jelenti, hogy ha az autónk működik ezen a pályán, akkor nyolcvan százalékban a többin is fog.”

Annak kapcsán, nem számít-e meglepetésre az autóját jelentősen átalakító Mercedestől, az osztrák megjegyezte: „Talán most begyújtják a szuperrakétát, de nagy ugrás lenne, ha egy szintre tudnának kerülni velünk. És aztán tartaniuk is kéne velünk a lépést…”

Ami csapatuk idei fölényét és az F1 érdekességét illeti, Marko úgy véli, az egyhangúság kapcsán nem náluk kell kopogtatni. „Azt, hogy másoknak nem sikerült új továbbfejleszteniük az autójukat, ne vessék a szemünkre!” – kérte az osztrák szakember.

További tartalmak