Monaco után a hazai versenyén is Fernando Alonso Max Verstappen első számú üldözője. Az Aston Martin veteránja és csapata az első pénteki szabadedzést ugyan még a tesztelésnek és az új gumik felmérésének szentelte, a második egy órában már többet mutattak magukból.
Mike Krack csapatfőnök kiemelte, az első gyakorlásnak, melyen a 6. és a 15. időt jegyezték, nem volt nagy jelentősége. „Az első egy óra nem szabadedzés volt, hanem egy teszt. A silverstone-i gumikat próbáltuk ki. Fontos volt információkat gyűjteni mindenről, az új vonalvezetésről. Minden a terv szerint ment nálunk, de az eredményeket óvatosan kell kezelni” – figyelmeztetett a két edzés között.

Alonso a második tréningen mindössze 0,1 másodperces hátránnyal zárt a címvédő mögött, majd jelezte, még van tartalék a Barcelonára újításokat kapó AMR23-ban.
„Annyira szoros, hogy egy-két tized különbséggel nagyon más helyen köthetsz ki az összesítésben” – állapította meg a spanyol a két edzés közötti ugrásuk kapcsán.
„Nem fordítottunk különösebb figyelmet az időeredményeknek. Mindent elintéztünk, amit előzetesen terveztünk, és ez jó. Tanultunk dolgokat a gumikról, a pálya pedig kicsivel talán lassabb, mint vártuk. Tudunk még találni időt a beállításokkal, de ez egy produktív péntek volt” – értékelt.

Az Aston Martin a riválisokhoz hasonlóan szintén hozott fejlesztéseket Barcelonába. Többek között az első és a hátsó szárnyaikon módosítottak. Alonso számára nem is kérdés, hogy működnek-e.
„Igen. Igen. Teljes mértékben! Nincs olyan új elem az autóra kerülők közül, ami ne segítene a teljesítmény szempontjából! A csapattal mindig így volt ez Bahrein óta”
– mosolygott magabiztosan. „Elégedettek vagyunk a fejlesztésekkel. Meglátjuk, mi lesz szombaton, amikor mindenki teljes erőbedobással fog menni.”
A hangulat a renault-s éveket idézi
Alonsót egy emberként élteti a közönség a pályán, amióta csütörtökön beengedték a szurkolókat. A különleges hangulatról főnöke is beszélt a két edzés között. „Nemcsak a versenypályán érezni ez az energiát, hanem egész Barcelonában. Volt pár rendezvényünk, és ott is hihetetlen volt a hangulat. És a boxutcában, valamint a szurkolói zónában is hihetetlen volt. Ennyi energiát és ennyi zöldet” – mondta Krack.
Alonso megerősítette, felvillanyozza a támogatás. „Az eladások és a merchandise terén úgy hallom, hatvanhét százalékban zöldek. Ez elképesztő.”
„A 2005-ös, 2006-os és 2007-es éveket idézi, amikor mindenki ugyanolyan színbe öltözött.”

„Érzem a támogatást, a különleges energiákat. Délelőtt volt egy elképesztő szurkolói fórum, és vezetés közben, ha nem is hallom őket, de érzem a lelkesedésüket. Remélem, jó műsorral fogunk szolgálni nekik.”
Csapattársa, Lance Stroll eddig nem szolgált jó műsorral. Az első edzésen 15., a másodikon csak 18. volt, egy másodperccel gyengébb idővel, mint Alonso. „Egy kicsit nehéz napunk volt. Nem voltunk túl gyorsak. Megnézzük, mit tehetünk. Sok mindent megvizsgálhatunk” – értékelt a rá jellemző tömörséggel a kanadai.