Musorujsag
Élő Eredmények

„Az F1 egyik legrosszabb kanyarjából az egyik legjobb lett”

„Az F1 egyik legrosszabb kanyarjából az egyik legjobb lett”

F1
Hogy élvezetesebb és karakteresebb lett, az nem kérdés. A nyakat és a gumikat is meg fogja kínozni. Max Verstappen szerint viszont meglepően ígéretes az előzések szempontjából is. Versenyzők a régi-új barcelonai vonalvezetésről.

Jól vizsgázott a Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapján a barcelonai pálya módosított változata. Az F1 2006 után versenyzett újra az eredeti nyomvonalhoz tartozó sikán nélküli verzión, melynél az utolsó két kanyar a lassú szakaszt kikerülve fordít rá a célegyenesre.

A két jobbos a várakozásnak megfelelően nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Míg az elsőt könnyedén padlógázzal tudták venni, a másodiknál már nagyon a határon táncoltak. Egyelőre még a leggyorsabb Red Bullt vezető Max Verstappen is elemelte kicsit a gázt, mielőtt elfordult volna. Időt azonban már így is lehetett nyerni ott a stíluskülönbségekkel. A címvédő például valamivel korábban vett vissza, így összességében nagyobb tempót tudott átvinni magán a csúcsponton.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„A legrosszabból a legjobb”

A versenyzők lelkesen beszéltek a pálya átalakulásáról az első két szabadedzés után. „Mindig jó visszatérni ide, a szurkolók elé, és vezetni egy olyan pályán, amit valójában sokkal jobbnak találok, sokkal izgalmasabbnak. Karakteresebb lett, de nagyobb erőpróbát is jelent fizikálisan és mentálisan is az utolsó két kanyarral. Élvezem” – összegzett a hazaiak egyik kedvence, Carlos Sainz.

George Russell megállapította:

„Klassz volt vezetni az új pályaverzión. A Forma–1 talán egyik legrosszabb kanyarjából a Forma–1 egyik legjobb kanyarja lett. Ez igazán élvezetes volt.”

A haasos Nico Hülkenberg is lelkes volt. „Gyors! Rendkívül gyors! Főleg az utolsó kanyar. Hatos fokozat, hetes fokozat, attól függ, milyen váltód van. Van egy bukkanó pont a bejáratánál, ami kicsit meg is fűszerezi a dolgokat. Amikor kétszázhatvanas-kétszázhetvenes tempóval elfordulunk benne, az autó lényegében a padlólemezén van. Mindent érzel. Ráfordulsz az utolsó szupergyors kanyarra, és a pályán, amin valójában nincsenek bukkanók, pont ott van egy. Elég érdekes” – mondta a német.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Nyúlik a nyak, fogy a gumi

Kihívást azonban nem csak ez jelent az utolsó kanyarokban. Többen kiemelték, fizikálisan is nagyobb a terhelés, és a gumikezelés is nagyobb feladattá vált. „Így sokkal élvezetesebb vezetni a pályán. A nyakat is jobban megterheli. Nem könnyű vezetni az autókat ennél a nagy tempónál, és ott a pattogás is mindannyiunknál. Legalábbis mi elég sokat pattogunk. Az autók eléggé kiszámíthatatlanok, de ez egy kihívás, és állunk elébe” – mondta Sainz.

Lewis Hamilton hozzátette: „Elképesztő. Nagyon gyors. Határozottan ezt preferálom a kis sikánnal szemben, amit eddig használtunk. Nagyon élvezetes.”

Miközben a versenyzők nyaka most még nem szenvedett annyit, Sergio Pérez biztosra veszi, hogy vasárnap más lesz a helyzet.

„A nyak szempontjából elég kemény, de elég rövid volt a nap. Szerintem vasárnap lesznek páran, akik pihentetni fogják a nyakukat ott…”

– jósolta a Red Bull-os.

Charles Leclerc-t ennél jobban aggasztja a gumihelyzet. A két nagy tempójú kanyarral különösen a bal első gumikat teszik még jobban próbára, mint eddig. „A pálya jobb lett, mint volt, nagyobb kihívást jelent az utolsó két kanyarral, amik nagyon gyorsak. De mindenekelőtt a gumikezelés lesz meghatározó. Jobban, mint korábban. Izgalmas verseny lesz tehát” – vélekedett a monacói.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint a gumikezelés összetett feladat lesz ezen a hétvégén. „A gumikat félig-meddig elvinni a távig – ez lesz a legnehezebb feladat. Főleg a lágyat. A legnagyobb kihívás a gumikezelés. Meghallgattam Max elemzését. Nem egyszerű. Mindegyik kanyar másik gumit terhel. természetesen a bal első kapja a legnagyobb terhelést, de a hátsókat is rendkívül igénybe vesszük” – magyarázta az osztrák.

Biztató elő(zés)jelek

A módosítás fő okát persze nem a gumikezelés nehezítése jelentette, hanem az, hogy könnyítsék kicsit az előzést a pályán. George Russell szerint működhet a dolog. „Az előzést talán kicsit segíteni fogja. A régi verzió annyira lassú volt, hogy közel kerültél, aztán az előtted lévő a gázba taposott, és már el is tűnt.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Max Verstappen szerint meglepően jó lehet a két új kanyar ilyen szempontból.

„Próbáltam követni pár autót, és valójában egészen rendben volt. Pozitív meglepetés ez az előzés szempontjából”

– állapította meg a címvédő, aki ettől függetlenül is örül a váltásnak. „Sokkal élvezetesebb így vezetni. Az F1-es autók amúgy is nagy tempónál nyújtanak jobb érzést, szóval az új utolsó két kanyarban sokkal jobb menni.”

Lando Norris úgy érzi, az új kanyar kétélű fegyverré válhat. „Követtem pár autót, és időnként jobbnak érzem. De könnyebb hibázni az utolsó kanyarban, és időnként rosszabbnak tűnt. Egyelőre tehát még nem tudom a választ. Hamarosan ki fog derülni” – mondta.

Borítókép: A barcelonai pálya átalakított utolsó szakasza (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak