A sok utcai pálya után már nagyon várta Max Vestappen a „valódi” F1-es pályákat, ahol végre gyors kanyarokban tapasztalhatja meg, hogyan „kel életre” az autója. Barcelona a sikán kiiktatásával az idei évre még fel is gyorsult, és hogy a holland igazán elemében volt, azt a bődületes fölénye jelezte az első szabadedzésen.
A kétszeres világbajnok saját csapattársát, Sergio Pérezt is majd’ 8 tizedmásodperccel előzte meg az első órában, miközben játszi könnyedséggel futotta a jobbnál jobb köröket. Délután is jó formában volt, igaz, az elsőséget ekkor már csak 0,1 másodperces előnnyel szerezte meg Fernando Alonso előtt. Péreznek ekkor 0,312 másodpercet adott. Mindeközben a hosszú etapjai is meggyőzőek voltak: a lágy és a közepes gumin is szórta az 1:19-es időket. Előbbi keveréken 0,6 másodpercet adott a hozzá legközelebb kerülő Carlos Sainznak is.
„Sokkal élvezetesebb így vezetni. Az F1-es autók amúgy is nagy tempónál nyújtanak jobb érzést, szóval az új utolsó két kanyarban sokkal jobb menni” – mondta elégedetten a pálya vonalának módosításáról Verstappen.
Hasonlóan elégedett volt a napjának alakulásával is.
„Összességében egy nagyon jó napunk volt. Az autó jó tartományban volt. Persze próbálsz finomítani pár dolgon itt-ott, de a rövid és hosszú etapok is egészen jók voltak.”
A versenytempójuk kapcsán külön kiemelte: „Nagyon elégedett voltam az autóval. Jól vigyáztam a gumira. Nem nézegettem még a többiek időit, de a mi szempontunkból ez jó nap volt.”

Az edzések alatt azért panaszkodni is hallhattuk őt. Az első szabadedzésen az autó pattogására panaszkodott a kör végén. Ez a pálya ottani egyenetlensége miatt volt, de szerinte nem volt különösebben nagy gond. „Nem olyan rossz. A pályát pár éve újraaszfaltozták, és még mindig elég könnyű.
A második edzésen eközben az ERS erőleadásával voltak nehézségei a 10-es kanyarnál. Ennek kapcsán Helmut Marko elismerte, maradt is bennük valamennyi. „Egy körön volt még benne pár gubanc, ez még egy kis gond” – mondta a Motorsport-Magazinnak.
Az RB19-es a 10-es kanyarban már nem kapta meg a szükséges löketet, aminek hiánya a Fernando Alonsóval való összevetésben is megmutatkozott, hiszen Verstappen előtte gyorsabb volt ott a spanyolnál, ekkor viszont már csak ugyanolyan gyors.

Marko szerint ezeket a kis apróságokat rendezni fogják szombatig, így további javulást érhetnek el.
„Legalább három tized” – mondta Marko a kérdésre, mekkorára becsülik az előnyüket. „Az autónk összességében jó tartományban van” – tette hozzá.
A hosszú etap Marko szerint is erősségük volt pénteken Verstappennél. „Látható volt, hogy a végén egy 1:18,6-os kört produkált. Szerintem van még valamennyi a tarsolyunkban” – riogatta az ellenfeleket.
Pérez Verstappen beállításaira váltott
Nyugodt egyelőre a másik versenyzője, Sergio Pérez sem lehet, hiszen bár a második edzésre felezni tudta a Verstappennel szembeni hátrányát, de nemcsak 0,3 másodperc, hanem két ellenfél is közéjük került, ami 39 pontos hátrányban nem megengedhető már szombaton.

„Összességében sok pozitívuma volt a napnak, de az időmérőre feljebb kell kapcsolnunk egy fokozattal. Vasárnap kulcsfontosságú lesz, mennyire ismerjük ki a gumikat” – mondta a mexikói.
A gondjairól helyette Marko beszélt. Elárulta, az alapbeállításaival nem tudott mit kezdeni, ezért Verstappenről „puskázott”. „Ő Max beállítási irányára tért át, és javult is vele. Viszont problémát okoz neki folyamatosan következetes időket autózni. Meglátjuk, hogy tudunk-e változtatni ezen, vagy még jobban Max irányába fog menni” – bocsátotta előre az osztrák.