Noha a kiábrándító miami hétvégéhez képest a McLaren sokkal jobban teljesített Monte-Carlóban, eredményeik nem számítottak kiugrónak: Norris révén beverekedték ugyan magukat a legjobb tíz közé az időmérőn, a fiatal brit nem tudta felvenni a versenyt a középmezőny elejével. A leggyorsabbaktól pedig továbbra is nagyon messze volt.
A helyzet a futamon sem változott – legalábbis a száraz pályán futott körök alatt. Az eső mindent megváltoztatott! A McLaren versenyzői meglepően jó tempót tudtak autózni, és pozíciót is nyertek Cunoda Jukival szemben (így lett Norris mellett Oscar Piastri is pontszerző).
Kapcsolódó tartalom
Az esős köröket tekintve egyébként a McLaren sokkal biztatóbb teljesítményt nyújtott: ott voltak a legjobbak között! Mindez kissé összezavarta Norrist, aki persze örült a jó tempónak, és jelezte, bízik benne, a folytatás több esős futamot hoz. „Az autó… vagy a versenyző (miatt voltunk jobbak)?” – kezdte egy humoros kérdéssel, utalva arra, hogy esőben a pilóták képességei is jobban számítanak.
„Valószínűleg inkább számít, mint szárazon. Nem tudom, ugyanaz az autó miért lenne jobb vizes pályán, mint szárazon. De az egészen biztos, hogy a futam esős szakasza nagyon szórakoztató volt” – tette hozzá.

„Esőben nehéz a monacói pályán menni, több kockázatot vállalunk. De igen… ezt a kérdést mindig nehéz megválaszolni. Persze van pár apróság, ami arra utal, hogy jobbak vagyunk vizes pályán, mint szárazon. De nem mondanám, hogy szárazon egyébként olyan lenyűgözőek vagyunk. Pénteken és szombat reggel egész jók voltunk, de az időmérőn nem voltunk túl erősek” – emlékezett vissza.
„A vasárnapi esőben egyértelmű, hogy sokkal jobban összeálltak a dolgok. A tempónk az egyik legjobb volt a pályán. De egyértelmű, hogy az autónk nincs a legjobbak között, szóval ez kicsit zavaros. De, ha az eső, vagy bármi segíthet nekünk, azt természetesen várom” – jelentette ki.