Fogadkozik, bizakodik, ellenáll, ám Sergio Pérez mégis egyre távolabb sodródik attól, hogy Max Verstappen igazi bajnoki kihívója legyen. Egy héten belül a második időmérő edzését szúrta el a mexikói, és bár a Q1-et ezúttal némi szerencsével túlélte, a Q2-es 11. helye ismét nehéz helyzetbe hozta a versenyre.
Pérez egész hétvégén távol volt Verstappen lehengerlő tempójától, érezhető volt a bizonytalansága az autóban, így a délelőtti eső által csúszóssá tett pálya csak súlyosbította a helyzetét. A Q1-ből utolsóként menekült, a Q2-ben kicsúszott a kavicságyba az 5-ös kanyarban, és már nem sikerült bejutást érő kört autóznia.
„Egy kicsit nedves volt ott az ötös kanyarban, és sajnos elvesztettem az autót” – mondta a bajnoki tabella második helyezettje.
„Leginkább az ötös kanyarban vesztettem el. A gumik túl melegek voltak, és nem tudtam visszahozni őket a megfelelő tartományba. Az utolsó körömön egyszerűen nem volt tapadásom.”
Christian Horner csapatfőnök szerint elsősorban a gumikkal bajlódik Pérez Barcelonában. „Egyszerűen csak nehéz időmérője volt. Kicsúszott, a gumik lehűltek, próbálta felmelegíteni őket. Szerencsés volt, hogy továbbjutott a Q2-be a gyorsan javuló pályán. Aztán a Q2-es kicsúszása nyugtalanná tette egy kicsit, és sajnos ez most egy ilyen nap volt számára. A tizenegyedik helyről nehéz lesz számára vasárnap” – mondta a Sky Sportsnak.

Megerősítette, Pérez autóján nem észleltek problémát. „A gumik meghatározó tényezőt jelentenek. Ellenőriztük az aerodinamikai adatokat a Q1 után. A gyárban meg tudják nézni a két autót, hogy ugyanolyan leszorítóerőt termelnek-e, és nagyon egyformák voltak. Szóval nem valamelyik elem rossz működése okozta. Este persze majd elvégzünk egy nagy vizsgálatot is. Ez inkább arról szól, hogy működésre kell bírni a gumikat. Tudjuk, hogy Checo nincs ennyire messze. Egyszerűen nem tudta működésre bírni az autót.”
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint azonban a pszichológia is szerepet játszik abban, hogy Pérez Monaco után sorozatban második hétvégén botlik.
„Sergióval Monaco óta nem mennek jól a dolgok. Többet kéne a versenyzésre koncentrálnia, és kevesebbet a bajnoki címre. Remélem, hogy összeszedi magát”
– mondta a német Sky Sportnak.
Hozzátette, nem csak az időmérőn szenvedett a versenyzőjük. „Egész hétvégén ez volt: három-öt tizeddel lassabb volt.”

Tekintve, hogy nemrég Nyck de Vriesnek amolyan sárga lapot mutatott fel a gyengélkedése miatt, Markót megkérdezték, most mi a helyzet Pérezzel.
„Ez most sorozatban a második problémás hétvége. Ez egy más helyzet, és hitt a bajnoki álmában. Checo most egy elég kemény ébresztőt kapott, de biztosra veszem, hogy talpra fog állni”
– mondta a tanácsadó.
Cél: a dobogó
A 11. helyről azért könnyebb dolga lehet, mint múlt héten a 20.-ról. Ráadásul Barcelona nem Monaco, így az előzés is lehetséges. „Remélem, hogy mindent vissza tudok hozni, és a dobogóra tudok állni. Ez lenne az ideális holnapra. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni” – mondta a kilátásairól Pérez.
Marko szerint a dobogó azért nem lesz olyan egyszerű.
„A dobogó szerintem eléggé optimista elvárás. Ha meleg lesz, a gumikopás miatt lehetségessé válik a három kiállás. Akkor lehetséges lesz. Ha előzni fog, akkor felérhet a harmadik helyre. De nehéz lesz.”
Horner úgy véli, a gumihelyzet teremthet lehetőségeket Pérez előtt. „A pálya változása most másfajta versenyzést eredményez: újra régi vágású lesz. Nagyon sokat kap a bal első kerék, csak jobbos kanyarok vannak, és nagy tempójúak. Érdekes lesz látni, ki milyen stratégiát választ a versenyre. A gumikopásról fog szólni minden. Hacsak nem fog esni.”
Kiemelte, fontos, hogy Pérezt lélektani szempontból is helyretegyék. „Próbáljuk felrázni őt. A pontokat vasárnap osztják. A rajthelye miatt nehezebb lesz számára, de még így is lehet nagyszerű versenye, mert tudjuk, hogy nagyszerű versenyző. Leszegett fejjel kell mennie, jó stratégiát kell biztosítanunk neki, és akkor szépen előretörhet” – vélekedett a csapatfőnök.