A két Mercedes-versenyző a Spanyol Nagydíj időmérő edzésének Q2-es szakaszában koccant össze a célegyenesben. George Russell haladt elöl, ám mivel két előkészítő kört akart menni, lassabb tempót diktált, mint a szélárnyékába vágó, gyorskörön lévő Lewis Hamilton.
Russell nem tudott csapattársa érkezéséről, Hamilton pedig nem volt tisztában azzal, mire készül a kollégája. A fiatalabb brit Carlos Sainz Ferrarija mögött-mellett haladt, amikor balra húzott és ezzel keresztezte a másik fekete autó útját. Arról az első szárny jobb oldala szakadt le.
Kapcsolódó tartalom
Az FIA a két versenyző meghallgatása és a bizonyítékok megvizsgálása után szóban figyelmeztette Russellt, aki ezzel megúszta a hátrasorolásos büntetést, s így megtarthatja a 12. rajthelyét.
„A 63-as autó vezetője azt állította, hogy miközben éppen kezdte a gyorskörét, előre nézett, és nem ellenőrizte a visszapillantóját. A csapata nem tájékoztatta őt a 44-es számú autó közeledéséről. Enyhítő körülmény, hogy reagált az előtte lévő autóra (55-ös), amely befejezte a gyorskörét. Emellett a kivezető köre végén a 63-as autó vezetőjének jelentős mértékben lassítania kellett, hogy elkerülje az 1-es és az 55-ös autókat”
– állt az FIA indoklásában.
Hamilton a történtek ellenére a Q3-ba jutott, ahol az 5. helyen zár, ám Pierre Gasly kettős büntetésének köszönhetően vasárnap a 4. rajtkocka lesz az övé.
A Mercedesnél a két versenyző és a csapatfőnök Toto Wolff is kommunikációs gubancot emlegetett a házon belüli ütközés okaként.