A japánok a monacói hétvége előtt jelentették be, 2026-ban hivatalosan is visszatérnek a királykategóriába (a Red Bull és az Alpha Tauri erőforrásait továbbra is ők szállítják, de papíron gyárilag nincsenek jelen az F1-ben), mégpedig a jelenleg a Mercedesszel dolgozó Aston Martin technikai partnereként.
A bejelentéssel egyértelművé vált, hogy a zöldek a motorok terén is függetlenedni akarnak, és hisznek abban, hogy a legkönnyebben úgy győzhetik le gyári támogatással versenyző ellenfeleiket, ha maguk is szövetkeznek egy nagy márkával.

Ami a Hondát illeti, ők ügyvezetőjük szerint több istállóval is tárgyaltak, végül azonban az Aston Martin lelkesedése és felkészültsége volt a legmeggyőzőbb számukra. „Több csapattal is egyeztettünk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább” – fogalmazott Mibe Tosihiro. „A megbeszélések során úgy gondoltuk, az Aston Martin szenvedélye a legerősebb a bajnoki győzelem iránt.”
„Személyesen, számomra is megtiszteltetés volt, hogy meglátogathattam a gyárat és láthattam, hogy különböző dolgokba invesztálnak, például a személyzetbe is, és folyamatosan haladnak előre ezekkel a beruházásokkal” – emelte ki.
„Az egyeztetések során az Aston Martin a mi erőforrás-képességeinket is magasra értékelte. Szóval ebben a partnerségben nemcsak nekik van szükségük ránk. Mi is együtt szeretnénk dolgozni az Aston Martinnal. Ez volt az oka annak, hogy végül az Aston Martint választottuk ki” – zárta gondolatát a szakember, aki korábban többször elmondta, a 2026-os szabályokat is vonzónak találták.
