A kettős pontszerzést és dobogós helyezést hozó Monacói Nagydíj után az Alpine a spanyol hétvégét is biztatóan kezdte: a szabadedzéseken és az időmérőn is folyamatosan ott voltak a legjobb tíz között, versenyben a Ferrarival és a Mercedesszel. Pierre Gasly például a negyedik leggyorsabb kört futotta meg a kvalifikáción.
Ő azonban hat rajthelyes büntetést kapott feltartásai miatt, tempóját látva viszont joggal bízhatott abban, hogy az elveszített pozíciókat visszanyerheti majd. A verseny azonban neki és a csapattársnak, Esteban Oconnak is kiábrándítóan sikerült.
Ocon – aki a rajt után még az ötödik helyen állt – csak nyolcadik, Gasly pedig tizedik lett. Nem tudták tehát felvenni a versenyt a Mercedesszel és Carlos Sainzcal sem. „A tempónk jelentősen visszaesett az időmérőhöz képest” – fogalmazott Ocon. „Nem tudtunk olyan gyorsak lenni, mint szombaton, és mint az előttünk lévő erős csoport. Ezen még dolgoznunk kell. Meg kell értenünk az okokat.”

A miértekkel kapcsolatban a francia meglehetősen visszafogottan nyilatkozott, ugyanakkor utalt rá, hogy az Alpine tisztában van vele, mi ment félte a spanyol futamon. „Azt hiszem, tudjuk… de változtatni rajta? Az már trükkösebb lesz” – mondta.
„Azt semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy az előző két futamon 19 pontot szereztem. Erre a hétvégére is büszkék lehetünk, mert sikerült előrelépést tenni az autó tempóját illetően. Biztos vagyok benne, hogy ezt a tendenciát fenn tudjuk tartani, és valamit találni fogunk a versenyekre is” – jegyezte meg magabiztosan.
A monacói eredmény után a csapatvezető, Otmar Szafnauer „csekélységnek” nevezte a spanyolországi kettős pontszerzést. Majd a folytatással kapcsolatban elhintette, a jövő hét végén rendezendő Kanadai Nagydíjon ismét jobb eredményt várnak.
„Természetesen többre törekszünk a csekély pontoknál, ahogyan az a múlt héten, Monacóban össze is jött. De az autó teljesítmény szilárd, és fel fogjuk venni a versenyt a többiekkel” – mondta. „Van pár dolog, amin javítanunk kell, helyre tenni pár apróságot. Várjuk a kanadai futamot és készen állunk arra, hogy a jobb helyezésekért harcoljunk” – zárta gondolatát.
