Musorujsag
Élő Eredmények

Szimulátor hajnali 2-ig: Hamiltonék Schumacher kulcsszerepét emlegették

Szimulátor hajnali 2-ig: Hamiltonék Schumacher kulcsszerepét emlegették

Sky Sport, F1
Hajnalig rótta a szimulátoros köröket Mick Schumacher a barcelonai pénteken, hogy segítsen irányt találni a Mercedesnek. Lewis Hamilton és George Russell is hálásan emelte ki a kettős dobogójukban játszott szerepét, és főnöke is dicsérte a munkáját.

A héten (szerdán) a Pirelli-teszten vezetheti először a Mercedes 2023-as autóját Mick Schumacher, ám ez nem jelenti azt, hogy a német ne teljesített volna már eddig is rengeteg kört a W14-essel – a virtuális világban. Tartalékversenyzőként Schumacher nemcsak elkíséri a csapatot az egyes nagydíjak helyszíneire, de aktív a csapat angliai szimulátorában is.

Az európai nagydíjakon módosult az ütemterve a távolabbi helyszínekhez képest, hiszen még péntekenként is a szimulátorban ül és segíti a versenypályán lévő csapat munkáját, mielőtt szombatra a helyszínre utazik, hátha szükség lesz rá.

A Mercedes Barcelonában gyenge pénteket teljesített, szombatra viszont feltámadtak, Lewis Hamiltonnal az első sorért harcoltak, vasárnap pedig az idényük legjobb eredményét szállították a 2-3. hellyel.

Toto Wolff csapatfőnök – még az időmérő után – elárulta, a fordításban Mick Schumachernek is komoly szerepe volt, hiszen éjszakába nyúlóan rótta a köröket a barcelonai pálya szimulátoros változatán.

„Mick hajnali kettőig ült a szimulátorban, és reggel hétkor már újra itt volt”

– árulta el Wolff a német Sky Sportnak.

Toto Wolff és Mick Schumacher (Fotó: XPB)

Schumachernek a beállításokon kellett dolgoznia. A pénteki napot Russell egy nagyobb leszorítóerős szárnnyal teljesítette, Hamilton egy kisebbel. A csapat az elemzőmunka után kombinálta össze a két beállítást, melyek közül Hamiltoné végül remekül működött, csapattársáé viszont a kvalifikáción kevésbé.

Kettős dobogójuk után Lewis Hamilton és George Russell is hálásan beszélt Schumacher közreműködéséről. „A péntek igazi szenvedés volt az egyensúllyal, nagyon messze volt a tartománytól. Nagyon nehéz volt vezetni, kiszámíthatatlan. De nagyszerű munkát végeztünk az éjszaka” – mondta Hamilton, aki bevallása szerint pénteken este 23 órakor hagyta el a pályát.

„Nagyszerű csapatunk van, pénteken este Mick ült a szimulátorban, és nagyszerű munkát végzett, ami segített visszatérni szombaton.”

„Remek munkát végeztünk a különböző leszorítóerő-szintek megértésével, és a versenyen az autó nagyszerű volt.”

Russell ugyancsak kiemelte társuk szerepét. „A csapat nagyszerű munkát végzett. Mick és a szimulátoros csapat éjszaka bőven az éjfélen túl is dolgoztak, hogy segítsenek minket a beállításokkal és az autó megfelelő tartományba hozásával a versenyre” – emelte ki az egyszeres futamgyőztes.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes/Stephen Reuss)

Wolffot eközben szombaton megkérdezték, Schumacher milyen időkre képes a szimulátorban a két brit társához képest. „Mind nagyon szorosan együtt vannak. De Micknek természetesen muszáj is a lehető legjobban vezetnie az autót, úgy, ahogyan mi Barcelonában használjuk. Valószínűleg gyorsabban is tud menni a szimulátorban, de azt akarjuk, hogy meglegyen a korreláció” – utalt arra, hogy a németnek nem a saját stílusához kell tökéletesítenie a beállításokat, hanem neki kell imitálnia Hamilton és Russell stílusát.

„Helyes döntéseket hoztunk a beállításokkal, és ezért is ment egyből olyan jól a harmadik szabadedzésen” – tette hozzá a csapatfőnök.

Kiemelte, összességében is nagyon elégedett Schumacher eddigi munkájával.

„Eddig nagyszerű munkát végzett a csapatnál, keményen dolgozott a szimulátorban, és értékes javaslatokkal állt elő a pályán.”

A Pirelli-tesztnek hála szerdán pedig egy egész napon át körözhet a csapattal – még ha a programjukat a 2024-es kerékmelegítő nélküli gumikat fejlesztő Pirelli is diktálja majd. „Nagyon várjuk már, hogy idén először pályára hajtson. Biztosra vesszük, hogy ez segíteni fogja őt a tartalékversenyzői szerepében is” – bocsátotta előre Wolff.

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak