A csillagosok erősen átdolgozott autója a monacói hétvégén debütált, annak első igazi tesztje viszont a Spanyol Nagydíj volt, a barcelonai pálya ugyanis sokkal alkalmasabb az újítások tesztelésére, mint a hercegség klasszikus, ugyanakkor rengeteg szempontból egyedi aszfaltcsíkja. Ami ennek a tesztnek az eredményét illeti, a csapat azzal maximálisan elégedett lehet.
Barcelonában ugyanis Lewis Hamilton és George Russell is dobogóra állhatott. A hétvége során meggyőzőbben teljesítő rutinos bajnok második, ifjú csapattársa harmadik lett. Kettejük közül egyébként Monacóban is az idősebb versenyző tűnt magabiztosabbnak.
„Úgy tűnik, Lewis egy kicsit jobban boldogul az új koncepcióval, mint George, és rendkívül boldognak is tűnt” – fogalmazott a Williams és a Toyota korábbi versenyzője. „Roppant megkönnyebbültnek tűnt, és újra látja a fényt az alagút végén. Látja az esélyt arra, hogy egyszer újra futamot nyerhet és még arra is lesz esélye, hogy valamikor megszerezze a nyolcadik bajnoki címet.”

„Úgy érzem, egy időre elhagyta őt az optimizmusa, most viszont sikerült visszanyernie ezt” – folytatta a német, akinek arról is határozott véleménye van, Red Bull másolatnak tekinthető-e a Mercedes az újítások bevetését követően.
Szerinte szó sincs klónozásról. „A Mercedes követte a konkurenciát ezzel a koncepcióval. Nem másolták le a Red Bullt, hanem az ő irányukba mozdultak el az ötletükkel. Visszatértek a klasszikus oldaldobozokhoz és új padlót kaptak. Más szóval, az aerodinamika teljesen új. Megváltoztatták az első felfüggesztést is. Összességében, visszatértek a régi módszerekhez” – fogalmazott.
Ami a folytatást illeti, Schumacher szerint a Mercedes hamarosan visszatérhet a győztesek közé is, igaz, még ki kell ismernie új autóját, ami időbe fog telni. „Mivel Monacóban vetették be és nem tudtak tesztelni, rögös volt az útjuk. A legfontosabb, hogy megértették a problémát és az új koncepció működik. A Mercedes az általunk ismert módszertannal hamarosan a győzelemért harcolhat” – mondta.
„Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy Max Verstappen időnként egy teljesen másik ligában vezet. Én most azt mondanám, hogy a Mercedes megelőzte Fernando Alonsót és az Aston Martint. Az a csapat még nem ennyire tapasztalt és nincs meg a kellő struktúrája. Ezt láthattuk Barcelonában is, ahol az autójuk rendben volt, de nem volt elég jó. Vannak még gyengeségeik és ez Barcelonában meg is mutatkozott” – zárta gondolatát.
