Folyamatosan környékezik a riválisok a Red Bull szakembereit mostanság, ám a sikerességük egyik legmeghatározóbb kulcsfigurája, Adrian Newey biztosan nem lesz az övék, nemrég ugyanis több évvel meghosszabbította a szerződését. Minden idők legsikeresebb F1-es tervezője ahol megfordul, ott bajnoki cím terem: a Williamsszel, a McLarennel és a Red Bull-lal összesen 13 bajnoki autót alkotott meg.
Nem csoda, hogy a Ferrari is többször megkísérelte szerződtetni őt, ám hiába. Az olasz Sky tévének Newey elárulta, többször is közel került ahhoz, hogy Maranellóba tegye át a székhelyét, aztán…
„Voltak egyeztetéseim a Ferrarival a múltban. Nagyon vonzott a dolog, mert egy legendás márkáról van szó. A legvonzóbb 1993-ban és 1997-ben volt, amikor a Williamstől a McLarenhez mentem. Nagyon nehéz döntés volt. Akkoriban a gyerekeim még picik voltak, és nem tudtam, hogyan illeszkednének be egy olasz iskolában. Ha a csapathoz szerződtem volna, amely Olaszországban működik, Olaszországba kellett volna költöznöm a családommal”
– indokolta, miért nem lett soha ferraris.

Elmondása szerint a csapatváltására már igen csekély az esély. „A Red Bullnál vagyok, és nagyjából a kezdetektől részt vettem az életükben. A csapatváltás sok munkával jár, újra meg kéne vetned a lábad, meg kell ismerned a munka gyakorlati oldalát. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, talán…” – indokolta, a gyerekek felnőtté válása után mi lett a legfőbb visszatartó erő.
Newey az évekkel ezelőtt megjelent könyvében egyébként más okokat is megnevezett, miért nem került a Scuderiához. 1995-ben például Jean Todttal egyeztetett, és a fő akadályt Michael Schumacher jelentette. „Bolognában a reptéren találkoztunk és Jean házához vittek, ahol többek között Gerhard Berger is várt. Jean új technikai igazgatót keresett, és vonzó feltételeket kínált. Tudni akarta, mit gondolok Michael Schumacherről, akit szerződtetni akartak 1996-ra” – írta a könyvében.
Newey végül az egy évvel korábban elhunyt Ayrton Senna iránt érzett tiszteletből mondott nemet a némettel való közös munkára: 1994-ben a brazil az ő autóját vezette a Williamsnél, és meg volt róla győződve, hogy Schumacher Benettonja illegális kipörgésgátlóval van felszerelve.
„Szinte szentségtörés lett volna, ha Ayrton halála után ilyen gyorsan Michaellel kezdtem volna dolgozni”
– írta.

Newey aztán 2014-ben már Red Bull-osként kapott egy újabb ajánlatot a Ferraritól, a Red Bull által biztosított fizetés duplájával. Az ajánlatnak része volt, hogy az F1-en kívül Ferrari sportautókat is tervezhet. „Sok álmatlan éjszakán át gondolkodtam. A családomat, a kulturális különbségeket, a munkamódszert és a siker esélyét vagy a kudarcot és annak következményeit is számításba vettem. Végül megköszöntem Lucának (di Montezemolo elnök), de visszautasítottam. Hogy miért? Jó kérdés. Az egyik okot a család jelentette. Gondolnom kellett a gyerekekre és a kapcsolatomra Mandyvel. Ami a munkát illeti, egyszerűen arra jutottam, hogy nem akarom elhagyni a Red Bullt, mert végül is az otthonom lett” – magyarázta.