Musorujsag
Élő Eredmények

A „fél versenyt” madármaradványokkal az autóján teljesítette Verstappen...

A „fél versenyt” madármaradványokkal az autóján teljesítette Verstappen...

Motorsport Week, Sky Sports
Egy pórul járt madár is sokáig körözött Max Verstappennel a Kanadai Nagydíjon. A címvédőnek szerencséje volt, hogy nem hátráltatta a győzelmében.

Sorozatban harmadik győzelmét aratta Max Verstappen, ráadásul Kanadában is úgy nyert, hogy az elsőtől az utolsó méterig az élen állt. A miami verseny 48. köre óta minden egyes versenykört az első helyen teljesítő hollandnak látszólag nem volt nehéz dolga Montrealban, ám egy kisebb incidens azért így is borzolta a kedélyeket.

Verstappennel tudniillik nemcsak a győzelme után, de már a verseny elején is madarat lehetett fogatni – szó szerint. Az egyik körben a 8-9-es kanyarból kigyorsítva közölte a csapatával: „Azt hiszem, elütöttem egy madarat!”

A Red Bulljában látszólag nem keletkezett kár, ám mint azt csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, Verstappennek onnantól jó ideig potyautasa volt… A brit szerint nagyjából ez jelentette a legfeszültebb pillanatukat a verseny során.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Változtattunk pár dolgon szombaton, és abból, amit a versenyen hallottam, más versenyzők is küszködtek a gumik melegen tartásával, hiszen itt csak hat kanyar van és hosszú egyenesek. Nehéz volt melegíteni a gumikat, és a köridőkön is látszott: nagy volt az ingadozás mindenkinél. De ő képes volt kezelni ezt.”

„A legnehezebb pillanatát az jelentette, hogy elütött egy madarat, ami a fél versenyre a jobb első fékhűtője mögé ragadt. De a versenyt az irányítása alatt tartotta”

– foglalta össze Horner Verstappen futamát.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A kérdésre, valóban madár ragadt-e az autójára, megerősítette: „Igen. A madár maradványai…”

Verstappen is érzékelte a problémát.

„Még mindig ott volt az autómon. Amikor kiálltam, nem nézett ki valami jól… És sajnáltam a szerelőt is, akinek el kellett távolítania…”

– mondta a holland.

Verstappennek később volt még egy meleg helyzete. Pár körrel a leintés előtt megcsúszott és le kellett vágnia az egyik sikánt. „Majdnem kiütöttem magam a kerékvetőn, hahaha” – jelentette nevetve a csapatának az amúgy nem túl mókás esetet, mely hűen tükrözte, mennyire érezte magát szorult helyzetben az élen…

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak