Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg sejti, mi Pérez legnagyobb problémája

Rosberg sejti, mi Pérez legnagyobb problémája

PlanetF1
A korábbi F1-es világbajnok, Nico Rosberg úgy érzi, az évet erősen kezdő, majd látványosan visszaeső Sergio Pérez legnagyobb problémája jelenleg az, hogy a rossz eredmények miatt mentálisan is „gödörbe” került és egyre kevésbé bízik saját magában.

A mexikói versenyző egy nagyon rossz időmérős sorozatot tört meg a Magyar Nagydíj hétvégéjén: öt kvalifikáció után először tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé. Igaz, a Q3-ban végül csak a kilencedik helyet tudta megszerezni. Innen aztán másnap a harmadik helyig zárkózott fel, újabb dobogós helyezéssel gazdagodott tehát, a csapattárstól viszont ismét elmaradt.

Pérezzel kapcsolatban az utóbbi hetekben számtalan ex-versenyző és szakértő kifejtette már véleményét, azt követően, hogy az első öt nagydíj alapján még úgy tűnt, akár Max Verstappen kihívója is lehet, Miami után viszont formája látványosan hanyatlani kezdett.

Nico Rosberg (Fotó: XPB)

A Magyar Nagydíj hétvégéjén a Sky Sportsnál „vendégeskedő” Nico Rosberg is felvázolta, szerinte mi a legnagyobb probléma most Pérez számára. „Minden sportoló ismeri ezeket a frázisokat… amikor egy sötét gödörben vagy, és küzdesz, hogy kijuss belőle, ez a küszködés egyre hosszabbá és hosszabbá válhat” – kezdte a 2016-os világbajnok.

„Mindenkivel megesett már ez. Nekem is volt már ilyen időszakom és most Sergio is ilyen helyzetbe került. Ez most nagyon, nagyon nehéz. Egyre több hibát követ el. A pénteki is ilyen volt. Meg kell találnia a kiutat, mert most már Daniel Ricciardót is odatették. Ez egy nehéz pillanat” – tette hozzá.

„A probléma az, hogy az önbizalomhiány az ember bőre alá kúszik. És elkezd aggódni, valamint azon agyalni, képes-e még jó szereplésre, hogy miért küszködik, és egyáltalán mi történik vele. Félni kezdesz, és ez az egész tényleg egy lefelé tartó spirál, mert eltereli a figyelmet a vezetésről is, mert állandóan ezeken a kérdéseken agyalsz. Szóval ez egy nagy kihívás” – húzta alá.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak