Musorujsag
Élő Eredmények

Csapata figyelmeztet: Ricciardo még nem ismeri az autójuk rosszabbik arcát

Csapata figyelmeztet: Ricciardo még nem ismeri az autójuk rosszabbik arcát

Autosport, Alpha Tauri
Meglepően simán ment Daniel Ricciardo bemutatkozása az Alpha Taurinál, ám a csapata figyelmeztette, az autó legrosszabb oldalát még nem ismerte meg.

Daniel Ricciardo a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon tért vissza a nyolc hónapig tartó kihagyása után, és bár pont nem jutott neki az Alpha Taurival vasárnap, összességében elégedetten zárta a bemutatkozó hétvégéjét. Az ausztrál az időmérőn legyőzte Cunoda Jukit, a versenyen pedig a tempója alapján látott esélyt a pontszerzésre, csak éppen első körös baleset, amit Csou Kuan-jü okozott olyan hátrányba hozta, hogy onnan már nem volt esélye a top 10-be kerülni.

„Ez méltó bemutatkozás volt. Daniel pontszerző lett volna. Teljesen helyes döntés volt őt választani. Jó hangulatot és pozitív energiákat hoz”

– állapította meg elégedetten a versenyzőcseréről döntő Helmut Marko Red Bull-tanácsadó.

Ricciardo előzetesen tartott kicsit attól, hogyan fog boldogulni a kihagyás után a csapatbajnokság sereghajtójának problémás autójával, ám elmondása szerint nem voltak nehézségei, elsőre otthonosan érezte magát az Alpha Tauri volánjánál. A hétvégén úgy fogalmazott: úgy feszegethette a határokat, ahogyan a mclarenes évei során a számára nem kedvező autókkal csak nagyon ritkán.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Az Alpha Tauri vezető mérnöke, Jonathan Eddolls szerint a neheze viszont talán még hátravan. A szakember rámutatott, az idei autójuk legfőbb hiányosságát a kanyarbejáratoknál mutatott instabilitás jelenti, amit a Hungaroring egy kicsit elfedett. Ricciardónak a McLarennél hasonló nehézségek jelentettek leküzdhetetlen akadályt.

„Ezen a hétvégén ez nem volt akkora nehézség a gumik tapadása és a nagy leszorítóerő miatt, amik elfedték. Itt most nem volt tehát akkora gond. Érdekes, hogy itt maximális leszorítóerővel megyünk és a lágy gumikkal, emellett alacsony nyomással is, talán a szezon legalacsonyabbjával, köszönhetően a pálya karakterének”

– figyelmeztetett Eddolls arra, hogy Ricciardo még nem ismerhette meg az autójuk legrosszabb arcát.

Hozzátette, a fejlesztéseikkel e probléma orvoslása volt a céljuk, és bár a versenyzőik nem panaszkodtak a magyarországi hétvégén, ez még nem jelenti azt, hogy már mindent megoldottak.

Azt mindenesetre a szakember is jó hírnek tartja, hogy Ricciardo nem ütközött leküzdhetetlennek tűnő nehézségekbe. „Daniel pozitív visszajelzései megmutatják, milyen irányba kell mennünk: több leszorítóerő kell. Azt mondta, amit mind tudunk: nincs elég leszorítóerőnk a legjobbakhoz képest. Eddig nem emelt ki egy olyan területet sem, ami gyenge pont lenne, az autónknak nincs nagy problémája, csak nagyobb leszorítóerő kéne ahhoz, hogy versenyképesebb legyen” – magyarázta Eddolls.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Ricciardo most egy teljesen más közegben is megismerkedhet az Alpha Taurival: a hétvégén Spában kisebb leszorítóerővel, várhatóan hűvösebb körülmények között kell megtalálnia vele az összhangot.

„Örülök, hogy újra versenyezhetek és most Spába mehetek. Szerintem a kezdés jó volt, és jó lesz újra egyből autóba ülni pár nap kihagyással, mert mozgásban maradok. Ez felgyorsíthatja a tanulási folyamatomat és a fejlődésem. Ez a terv: fokozatosan javulni”

– mondta az ausztrál a Belga Nagydíj kapcsán.

„Spa mindig nagy kihívást jelentett, az egyik legjobb pálya, és az időjárás is mindig tényező, de magabiztosan várom azok után, ahogyan Magyarországon ment. Sok mindennel elégedett lehetek. Elkövettem pár kisebb hibát a versenyen, de az utolsó etapom igazán kiegyensúlyozott volt, és nem gondolnám, hogy többet várhattam volna az első hétvégémtől a visszatérés után.”

„Igyekszem optimistán viszonyulni hozzá, de a földön kell maradnom: sokat kell még tanulnom. A sprintformátummal elég mozgalmas lesz minden, egy szabadedzés, aztán egyből jön az időmérő. A terv, hogy jó sok kört fussak, élvezzem, és próbálok pontokat szerezni vasárnap.”

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak