Musorujsag
Élő Eredmények

Schumacher kitálalt a Haasról és Steinerről: Nem kaptam támogatást

Schumacher kitálalt a Haasról és Steinerről: Nem kaptam támogatást

Sky, Motorsport-Magazin, Bild
Két évet töltött aktív versenyzőként a Haasnál Mick Schumacher, de csak most, tartalékversenyzőként tapasztalta meg, hogyan működik egy igazi F1-es csapat. A német az őt nem támogató Günther Steinernek keményen odaszúrt, a visszatérési esélyeiről borúlátón nyilatkozott.

A partvonalon túlra került Mick Schumacher a Forma–1-ben a 2022-es szezon végén, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy újra játékba állhat. A német versenyzőnek a Haas két év után mutatott ajtót, a csapat döntésében pedig az is meghatározó szerepet játszott, hogy a németnek nem volt a legjobb a kapcsolata Günther Steiner csapatfőnökkel.

A felek az idény során eltérő módon ostorozták egymást. Míg a csapatvezetőt Schumacher helyett csak a környezete és a hozzá közel álló német sajtó kritizálta folyamatosan, Steiner a nyilvánosság előtt bírálta a németet, olykor már bántóan nyílt stílusban.

Schumacher most a német Sky televíziónak adott interjút, melyben nyíltan kimondta, amit eddig még sosem: nem kapott kellő támogatást Steinertől és a volt csapatától.

Schumacher a beszélgetés során elmondta, amikor 2021-ben bemutatkozott, Nyikita Mazepin oldalán túl sokat nem tanult, mivel nem volt viszonyítási alapja. Kevin Magnussen 2022-es érkezése változtatott ezen a helyzeten. „Ez volt az első alkalom, amikor egy tapasztalt csapattárstól tanulhattam. Kevin egyszerűen csak vezetett, és talán nekünk is ezt kellett volna tennünk. A legjobbat hoztuk ki abból, amink volt” – mondta.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

A szezonja ugyanakkor nem indult jól, nagy balesetekkel bosszantotta a költségvetés miatt aggódó Steinert. Dzsiddában és Monacóban is komoly kárt okozott a Haasnak. Schumacher szerint e hibáknak a csapat nagyobb feneket kerített, mint tanácsos lett volna. „Több minden történt a balesetek kapcsán, mint amennyit látsz. Bizonyos dolgok sokkal rosszabbnak mutatták, mint amilyenek valójában voltak.”

„Valaki, aki nagyon sokat szerepel a médiában, felépített valamit, amire nem lett volna szükség”

– célzott Steinerre, akit nem véletlenül emlegetnek sokan csak „Netflix Güntherként”…

Hogy mennyire furcsán kezelte a baleseteit a Haas, annak kapcsán Schumacher a dzsiddai időmérős bukását hozta fel példaként. „Természetesen nem volt optimális. Szaúd-Arábiában szerencsés voltam, hogy megúsztam, de voltak, akik bonyolítani akarták a helyzetet” – utalt arra, hogy a figyelem középpontjában nem az ő állapota állt.

 

A Haasnál nem kapott támogatást

Schumacher idén a Mercedes tartalékversenyzőjeként veszi ki aktívan a részét az autó fejlesztéséből. Az új közeg jót tett neki, sokat tanult, és bevallása szerint csak most értette meg, hogyan működik egy igazi F1-es csapat…

„Ebben a szerepkörben és Toto Wolff-fal, valamint a Williams és a McLaren csapatfőnökeinél látom csak, hogy milyennek kellene lennie. A Haasnál töltött két év köszönőviszonyban sincs ezzel. Nem várhatod el, hogy egy versenyző a legjobb teljesítményét nyújtsa úgy, hogy nem támogatod őt a megfelelő módon”

– szúrt oda Steinernek és a Haasnak.

Mick Schumacher (Fotó: MTI/EPA/Tom White)

Szerinte a két csapat 2021-es autója között is ég és föld volt a különbség (idén tesztelt már a két évvel ezelőtti Mercedesszel), ám más szempontból is fontos felismeréseket tett. „Sokat tanultam emberként. Nem hoz neked senki virágot, magadnak kell leszedned, és ezt már tudom.”

„Úgy érzem, most már készen állok arra, hogy újra támadjak és megmutassam, mit tudok valójában. Sokan nem tudják, mire vagyok képes.”

„Az ember utólag mindig okosabb. Ennek a tapasztalatnak is köszönhetem, hogy az vagyok ma, aki.”

 

Az ajtók 2024-re bezárultak?

Schumacher az interjú során egyértelművé tette, hogy nem mondott még le az F1-es visszatérésről. Sem a legnagyobb álmáról. „Tizenöt éven át dolgoztam ezért, és nem tesz elégedetté, hogy két év után kikerültem. Ezt akarom csinálni, ezért harcolok, és mindent beleadok érte.”

„Az F1-be kerüléssel már elértem az egyik célomat. A második cél még nyitott: világbajnokká válni.”

Mick Schumacher (Fotó: Mercedes)

Egyelőre azonban ülése sincs 2024-re, és elismeri, jó esély van rá, hogy nem is lesz. „Pillanatnyilag kevés a mozgás. Sok versenyzőnek már biztos helye van vagy eleve szerződéssel rendelkezik a következő év végéig. Totóval kapcsolatban állunk, szinte napi szinten beszélünk erről. Én csak annyit tehetek, hogy itt vagyok és azt mondom: ezt kapjátok tőlem, ezt várhatjátok tőlem. Tudom, hogy még sok minden van bennem.”

Ugyanakkor hozzátette: „Sajnos nincs B-terv, de erről majd később beszélünk.”

A helyzetét egyébként Toto Wolff sem látja rózsásnak. „Bosszantó, hogy egyszerűen minden ajtó bezárult. Kár érte, mert Mick megérdemli, hogy a Forma–1-ben versenyezzen, de az időzítés talán szerencsétlen, és nem lesz váltás” – mondta a német Sky tévének pénteken a Mercedes főnöke, megerősítve, számukra nagyon hasznos a jól teljesítő Schumacher munkája.

Borítókép: Günther Steiner és Mick Schumacher (Fotó: Haas/LAT/Andy Hone)

További tartalmak