Musorujsag
Élő Eredmények

Kategóriaváltás esetén is megtartaná Schumachert a Mercedes

Kategóriaváltás esetén is megtartaná Schumachert a Mercedes

Sky Sport
A Mercedes csapatfőnöke egyértelművé tette, továbbra is foglalkoztatnák Mick Schumachert, még akkor is, ha az F1-en kívül kezdene versenyezni.

Nagyon úgy fest, hogy nem jut hely a Forma–1-es mezőnyben Mick Schumachernek 2024-re. Kiadó helyek már csak két csapatnál, az Alpha Taurinál és a Williamsnél vannak, és a versenyző, valamint jenlegi munkaadója, a Mercedes pesszimista nyilatkozataiból érződik, hogy egyik gárdához sem lesz esélye bejutni.

A német sajtóban felröppent a hír: Schumacher menedzsmentje már tárgyalni kezdett az Alpine-nal, ám nem a Forma–1-es csapatnál, hanem a franciák sportautócsapatánál kaphat szerepet. A WEC-ben versenyző kékek állítólag már tesztlehetőséget is kínáltak neki, és ha megállapodnak, Schumacher többek között a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állhat.

Felmerül a kérdés, azzal, hogy Schumacher egy másik márkánál kap szerepet, meg kell-e szakítania együttműködését a Mercedesszel, amely idén hivatalos tartalékversenyzőjeként foglalkoztatja és ezzel az F1-es térképen tartja őt. Toto Wolff csapatfőnök a német Sky Sport csatornának Szingapúrban jelezte, továbbra is fenntartanák a helyet Schumachernek.

„Hihetetlenül nagy kár lesz vagy lenne, ha a Forma–1 elveszítené Micket. Egy viszont biztos: mi nem veszítjük el őt. Ha egy másik gyártóval kötött megállapodása lehetővé teszi számunkra, hogy a tartalékversenyzőnk legyen, akkor természetesen meg fogjuk őt tartani”

– erősítette meg Wolff.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

Az tehát, hogy Schumacher a mostanihoz hasonló formában marad-e a királykategóriában, várhatóan nem a Mercedesen fog múlni, hanem leendő új munkaadóján és a feltételein.

Rendhagyónak nem nevezhető, hogy egy versenyző egyszerre két gyártónak is dolgozik. Az F1-ben több csapat is foglalkoztat olyan versenyzőket a szimulátoros munkához, de akár tartalékként is, akik ezzel párhuzamosan a WEC-ben vagy más sorozatokban is szerepelnek, más márkát képviselve. Az Alpine anyacége, a Renault, valamint a Mercedes között ráadásul fennáll egy 2010-ben köttetett stratégiai együttműködési megállapodás is, ami javíthatja a kettős szerepre pályázó Schumacher esélyeit.

Borítókép: Mick Schumacher és Toto Wolff (Fotó: XPB)

További tartalmak