Musorujsag
Élő Eredmények

„Carlando” diadala: Sainz zseniális DRS-taktikával csinált fegyvert Norrisból

„Carlando” diadala: Sainz zseniális DRS-taktikával csinált fegyvert Norrisból

F1
A „Carlando” csapat újra összeállt, és közös erővel védekezte ki a Mercedes-hengert. Carlos Sainz zseniális taktikával és kivitelezéssel bizonyította, nemcsak gyors, de igazi gondolkodó versenyző is.

Amikor a Mercedes két versenyzője körönként másfél másodpercet faragott a Carlos Sainzcal szembeni hátrányából a friss gumiján, nem úgy tűnt, hogy a spanyol Monzával ellentétben most ki fogja húzni a mezőny élén. Mégis kihúzta. A Szingapúri Nagydíjat végig vezető pole-szerző rendkívül okosan taktikázott a villanyfényes futamon, melynek hajrájában a magától értetődővel ellentétes stratégiát választott: nem menekülni próbált George Russellék elől, hanem még kicsit lassított is előttük.

A Mercedesek az 58. körre érkeztek meg Carlos Sainzra és Lando Norrisra, akik a használt gumin kiszolgáltatott helyzetben voltak. A ferraris viszont tudott egy módszert e helyzet javítására: DRS-távolságon, azaz 1 másodpercen belül tartotta Norrist, hogy az minden zónában használhassa a nyitható hátsó szárnyát, és ezzel némi extra tempóra tegyen szert a védekezés során.

A taktika remekül bevált, jóllehet két körrel a vége előtt Russell majdnem elment Norris mellett. Miközben visszaverekedte magát, a mclarenes kicsúszott a DRS-távolságból, és bár Sainz ekkor a csatát kihasználva akár meg is próbálhatott volna előnyre szert tenni, újra lassított, és a célig folytatta sajátos együttműködését a brittel.

A leintés után el is sütötték a kettejük barátságát leíró „Carlando” kifejezést, amit még akkor találtak ki a kapcsolatukra, amikor 2019-ben és 2020-ban a McLarennél voltak csapattársak – és lettek országos cimborák.

„A stratégia az volt, hogy egy kis pimasz DRS-löketet kellett adnom Landónak. Ez segített nekünk magunk mögött tartani őket. Ez egyfajta stratégia, amit mindig észben tartasz egy olyan pályán, mint a szingapúri, gondolva, valamikor hasznos is lehet”

– mesélte Sainz.

Fotó: Formula1/Twitter

A kárvallott Russell a futam után elismerte, jó húzás volt ez ellenfelétől, de azért megjegyezte: „Igen, ez okos volt tőle. Szerintem a mezőny összes élversenyzője ugyanezt tette volna.”

Az ötlet azonban csak egy dolog, a kivitelezés még inkább számít. És Sainz ezt is tökéletesen csinálta. „Erre könnyű gondolni, de sokkal nehezebb kivitelezni, mert rád is extra kockázatot jelent. De úgy éreztem, hogy ez az egyetlen valódi esélyem a futam megnyerésére, és nyerni akartam.”

„Amikor 1,3-1,4 másodperc volt az előnyöm Landóval szemben, miután védekezett a tizennyolcas kanyarban, döntenem kellett, hogy lelassítsak-e az egyes és a hármas kanyarban. Úgy voltam vele: remélem, ez működni fog. De elég rosszul is festhetett volna. Viszont működött. Van, hogy bíznod kell az ösztönödben, az érzéseidben. Én bíztam benne az elmúlt két hétvégén, és jól működött.”

Carlos Sainz és LAndo Norris (Fotó: XPB)

Norris elárulta, ezen a ponton eszében sem volt támadni Sainzot a győzelemért, csak arra gondolt, hogy valahogyan meg kell mentenie a második helyét és a dobogóját. „Carlos okosan játszott. Szükségtelen volt próbálkoznom és támadnom őt. Minél jobban támadtam, annál sebezhetőbb lettem volna a mögöttem lévő kettővel szemben.”

„Nem kerültünk volna a dobogóra, ha másképp játszottam volna. Tudtam, hogy George nyomni fog, és elég keményen védekeznem kellett a tizennégyes felé. Amikor Carlos utána visszavett, miután kicsit leszakadtam tőle, újra DRS-távolságba kerültem, és ez nagyon sokat segített. Együtt okosan játszottunk annak érdekében, hogy ide jussunk”

– mondta Norris.

Az összjátékuk jutalmát mindketten élvezhették. Ráadásul egymás társaságában, ami csak különlegesebbé tette a pillanatot. „Mindig kicsit jobb érzés, amikor jól kijössz valakivel, tisztelitek egymást versenyzőként és sportolókén” – ismerte el Sainz, hogy örömmel bontott pezsgőt Norrisszal. „Emberként mindig jobb jó érzés osztozni az ilyen pillanatokon. És ne értsenek félre, ha lett volna esélye előzni azon a ponton, megpróbálta volna a győzelemért, de tudtam, hogy a nyolc-kilenc tizedes különbség elegendő ahhoz, hogy okosan játsszunk. Mindenesetre nagy pillanat volt, nevettünk is rajta, viccelődtünk, és élveztük.”

Norris hozzátette: „Mindig klassz olyasvalakivel dobogón állni, akit tisztelsz, akivel jól kijössz. Most először lettünk elsők és másodikak – bár a rossz sorrendben! De most ez megfelel. Monacóban álltunk először együtt dobogón, és Carlos most a tetején állt, Megérdemli. Igazán jó munkát végzett az utóbbi hetekben, és jó volt osztozni vele ezen. Mindig jól kijöttünk, 2018-ban, 2019-ben. Mindig élveztem, és remélem, hogy még több ilyen pillanat vár ránk.”

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak