Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Ha nem a csapattársam van előttem, elkaptam volna az első kettőt

Hamilton: Ha nem a csapattársam van előttem, elkaptam volna az első kettőt

Boxutca
Lewis Hamilton az M4 Sportnak elárulta, érzése szerint el tudta volna kapni az első két helyezettet a szingapúri verseny hajrájában, ha nem állt volna közöttük a csapattársa, George Russell.

Egy extra kerékcserével kockáztatott a Mercedes a Szingapúri Nagydíj hajrájában. George Russell-lel és Lewis Hamiltonnal is önként feladták az addigi pozíciójukat a virtuális biztonsági autós fázis alatt, hogy gumielőnyre tegyenek szert a Ferrarikkal és Lando Norrisszal szemben az utolsó körökre. Nagy ütemben zárkóztak fel, Charles Leclerc-ren könnyen áthámozták magukat, de Norris végül megakasztotta őket.

Russell az egyik körben majdnem elment a McLaren mellett, ám honfitársa ügyesen visszatámadott. Aztán Sainz segítségével DRS-hez jutott, és sikeresen kivédekezte a további köröket, mígnem Russell az utolsóban a falba állította autóját.

Hamilton a rádión jelezte csapatának, hogy Russellnek gyorsítania kéne, a leintés után pedig az M4 Sport munkatársának, Ujvári Máténak arról beszélt, a csapattársa helyében ő tudott volna előzni, ám a másik Mercedest nem akarta igazán támadni.

Fotó: Formula1/Twitter

„Hektikus volt, de élveztem. Az volt a verseny legélvezetesebb része” – mondta az utolsó körökről.

„Viszont sajnos a csapattársammal harcoltam, és emiatt nem harcolhattam az elöl lévő kettővel. Szerintem ha George nem lett volna ott, akkor legalább az egyiküket elkaptam volna, mert nagyon gyors voltam azon az utolsó etapon.”

A sajtótájékoztatón Hamilton megerősítette, gyorsabbnak érezte magát Russellnél. Még számszerűsített is. „Az időim alapján fél másodperccel gyorsabb voltam” – jelentette ki, hozzátéve, az előzéshez egy másodperces differencia kellett volna.

Főnöke, Toto Wolff azt mondta, eszükbe sem jutott csapatutasítást kiadni. „Nem, mindketten a győzelemért harcoltak. Ilyen körülmények között muszáj hagynod, hogy csak vezessenek, és maguk rendezzék ezt.”

A kérdésre, mit érzett, amikor látta csapattársát a falba csúszni az utolsó körben, Hamilton elmondta, nem igazán volt ideje és kapacitása sajnálkozni. „Maradj a pályán – csak erre gondoltam. Nem gondoltam semmit. Egyből azt figyeled, mi jön ezután. A tekintetemet a következő autóra szegeztem, és úgy voltam vele, rendben, ez most az én esélyem a felzárkózásra. Azt hiszem az utolsó kör volt. Egy kicsit több idő kellett volna ahhoz, hogy elkapjam ezeket a fickókat” – mondta a hétszeres világbajnok.

Lewis Hamilton (Fotó: Boxutca)

Hamilton kérdésünkre elárulta, az autóját az időmérőhöz képest jobbnak érezte, és egészen elégedett volt a versenytempójával. „Rendben volt. Az egyensúly pénteken jó volt. Egy kicsi alulkormányzás, de… Szombaton nagy változtatásokat hajtottam végre, és szenvedtem az autóval. Ma eltartott egy darabig… Szerintem jó volt a tempóm az elején, de az elejével küszködtem, és a hátuljával is.”

„Amikor új gumikra kerültünk, klassz volt, de sok volt a túlkormányzás. Az egyensúly összességében jó volt, de dolgoznunk kell még a tökéletesítésén” – fogalmazott.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Boxutca)

További tartalmak