Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso ezt most inkább elfelejtené…

Alonso ezt most inkább elfelejtené…

Racing News 365, Motorsport-Magazin, Auto Motor und Sport
Két hete azt mondta, nem fogja elfelejteni, ezt viszont most nagyon felejtené. Fernando Alonso idén először pont nélkül maradt.

Katasztrofális versenyhétvégén van túl az Aston Martin csapata. Lance Stroll már a szombati időmérő Q1-ében kiesett, ripityára törte az autójukat, a vasárnapi versenyen pedig el sem indulhatott. Fernando Alonso a hetedik helyről rajtolt a futamon, de végül pont nélkül maradt, csak a 15. helyen ért célba. Egy olyan hétvégén, amin a két fő bajnoki rivális, a Ferrari és a Mercedes küzdött a futamgyőzelemért.

Hogy ez nem olyan hétvége, amilyet Monza után még vártak, az már pénteken érződött az Aston Martinon. A nagy leszorítóerős, lassú kanyarokkal tűzdelt utcai pályának elméletben feküdnie kellett volna az AMR23-asnak. „Nem volt meg az a tempónk, amilyet vártunk” – ismerte el Alonso.

Ám annak, hogy a 15. helyen kötöttek ki, nem ez volt az egyedüli oka, hiszen ezúttal a csapat és a versenyző is hibát hibára halmozott. Alonso autójának vezethetőségén aligha javított, hogy már a rajt után leszakadt egy borítóelem a felfüggesztéséről, mely akadályozta a megfelelő aerodinamikai működést.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

A biztonsági autós fázis alatt a spanyol nagy igyekezetében átcsúszott a záróvonalon, amikor a boxba hajtott, és ezért 5 másodperces büntetést kapott. „A versenyzőnek a kiállás előtt sok beállításon kell változtatnia. Talán ennél nem stimmelt valami” – próbálta védeni Alonsót Mike Krack csapatfőnök.

A kétszeres világbajnoknak azonban később egy bukóteres kicsúszása is volt, amivel pozíciót veszített.

A csapat eközben a boxutcában hibázott. Amikor a virtuális biztonsági autó idején kerékcserére hívták, Alonso előbb letöltötte az 5 másodperces büntetését, majd leesett az emelőről, aminek következtében egy 25 másodperces kerékcserét sikerült összehozniuk. Ezek után már esélye sem volt a pontszerzésre. „Azzal indult, hogy a szerelőknek várniuk kellett öt másodpercet. Aztán valami nem stimmelt a hátsó emelővel. Még ki kell elemeznünk, mi történt” – mondta Krack.

Alonso nem szépítette:

„Ez egy nehéz este volt. Minden elromlott, ami elromolhatott. Előbb a boxbejáratnál történt hiba, aztán az elnyúlt kerékcsere. És emellett nem voltunk elég gyorsak sem.”

Aggasztóbb problémát jelentett a tempó és a gumikezelés. „A kerékcsere után hamar elhasználtuk a gumikat. Még nincs válaszunk, de muszáj lesz jobban csinálnunk Japánban. Arra számítottunk, hogy ezen a hétvégén erősek leszünk Szingapúrban, de nem így lett. Japánban talán nem szabad csodát várnunk, és akkor kellemes meglepetés ér minket…”

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

A zöld csapatnak a mostanival a két héttel ezelőtti monzai versenyt sikerült alulmúlnia. Az akkori 10. helye után Alonso azt mondta, ez volt az év mélypontja, egy felejthető verseny, de ő semmiképpen sem fogja elfelejteni, mert tanulni kell belőle. Most 15. lett, és inkább felejtene…

„Túl sok hibát vétettünk. A boxutcában, a lassú kerékcserével, a forgalommal. Mindent egy versenyen belül. Ezt a versenyt el kell felejteni. De ahogy mondtam, csak egy verseny volt, és ez a jó benne. Remélhetőleg megszabadulunk ettől a sok rossztól, tanulunk belőlük, és Japánban jobbak leszünk.”

Az aggasztó tempóhiány egyébként furcsa jelenség volt az Aston Martinnál, hiszen pénteken még erős hosszú etapot teljesítettek Alonsóval, amelyből úgy tűnt, vasárnap akár lépést tarthatnak az élmezőnnyel. Alonso szerint valahol hiba csúszott a gépezetbe. „Ezen a pályán minden a gumik hőmérsékletén múlik. Talán egy kicsit túl merev beállításokat választottunk” – találgatott.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak