Törvényszerű volt, hogy egyszer véget érjen Max Verstappen és a Red Bull diadalmenete. És törvényszerű volt az is, hogy egyszer semmi se jöjjön össze az idén eddig minden vivő párosnak. Mindez most egyetlen hétvégébe, a Szingapúri Nagydíjba sűrűsödött össze számukra, hiszen ott szenvedték el első 2023-as vereségüket (csapatként), és ez lett az a verseny, ahol a további erényeik sem érvényesültek.
Verstappen a 11. helyről vágott csak neki a versenynek, alternatív, kemény gumis taktikán, ami a 20. körben kezdett ellene dolgozni, amikor a mezőny nagy része kereket cserélt a biztonsági autós fázis alatt. Neki nem volt értelme ugyanezt tenni, hiszen bár a csere az ő esetében is időtakarékos lett volna, neki a közepes keverékre kellett volna váltania, ami ellehetetlenítette volna az egy kiállásos stratégiájukat.
Ezek után egy újabb biztonsági autóra lett volna szükségük, hogy „olcsó” kerékcserével ellensúlyozzák a többiek „olcsó” kerékcseréjét, ám erre hiába vártak. Pontosabban nem vártak elég sokáig, hiszen három körrel a kerékcseréjük után jött egy virtuális biztonsági autó, amiből szintén nem profitálhattak.

Verstappen az így elszenvedett időveszteséggel együtt ért célba az 5. helyen 21,441 másodperces hátránnyal, ami kapcsán felmerült a kérdés, vajon lett volna-e esélye a győzelemre, ha nem hátrányos taktikán van vagy kicsit szerencsésebb. „A verseny előtti szimulációink azt mondták, hogy a hetedik hely az elérhető. De ez egy normál versenyen lett volna” – mondta Christian Horner csapatfőnök.
„Ironikus, de ha normál versenyünk lett volna, a kemény gumis stratégiánkkal és azzal, hogy Carlos a gumikopás miatt feltartotta a mezőnyt, Max mindenképpen meccsbe került volna azzal a tempóval, amit a verseny végén ment. Ha megnézzük a legjobbakkal szembeni különbségeket, levéve az ingyen kerékcsere időkülönbségét, bumm, egyből meccsben lett volna”
– kalkulált Horner.

Ez győzelmi esélyt persze még nem feltétlenül jelentett volna, de egy dobogó elérhető lehetett volna. Verstappen szerint is.
„Minden ellenünk volt a versenyen, a biztonsági autók is. Szóval a létező legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Szerintem ha a biztonsági autó kicsit kedvezett volna nekünk, harcolhattam volna az elöl lévőkkel”
– értett egyet főnökével a címvédő.
Mindez azt mutatja, hogy a Red Bull szenvedése elsősorban egy körön, a szombati időmérőn volt igazán mély, a versenyen máris jobb formát mutattak. „Nem erre vágytunk, de a mai jobb volt, egy kicsivel jobb. De balszerencsések voltunk a versenyen a biztonsági autókkal, amik nem kedveztek nekünk. Világos, hogy sokat tanultunk a mai napból, és arról is, mit szúrtunk el szombaton. Részletekbe nem bocsátkozhatok, de csak jövőre fog kiderülni, amikor visszatérünk ide, hogy a probléma megoldódott-e vagy sem” – mondta Verstappen.