Musorujsag
Élő Eredmények

Kiskapuk a költséglimites szabályban? Brown szerint már bezárták őket

Kiskapuk a költséglimites szabályban? Brown szerint már bezárták őket

Autosport
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown úgy érzi, a Forma–1 költségkorlátozási szabályaiban fennmaradó kiskapukat sikeresen lezárták a 2024-es szezonra, miután a tavalyi adatok elemzésekor minden alakulatot tisztáztak.

Noha a nyáron több pletykát is olvashattunk arról, hogy ismét lesznek alakulatok, akik túllépik a költséglimitet, az FIA az Olasz Nagydíj után bejelentette, miután kielemezte a 2022-es szezon pénzügyi adatait, minden királykategóriás alakulat megkapta a „megfelelőségi tanúsítványt”, vagyis egyikük sem vétett az előírások ellen.

Tavaly még három csapatnak is „meggyűlt a baja” a szövetséggel: a Red Bull átlépte a limitet, de a Williams és az Aston Martin is „eljárási vétséget” követett el. Az FIA ezt követően 2023-ban még alaposabb vizsgálatokat végzett, miközben több aggály is felmerült egyes „kiskapuk” miatt.

Egyes alakulattokkal kapcsolatban ugyanis felmerült, hogy az F1-en kívüli részlegek dolgozói szellemi munkáját. A szövetség erre reagált a 45-ös direktívával, ami ennek hivatott gátat vetni. A McLaren ügyvezetője, Zak Brown ezzel kapcsolatban jelezte, a 45-ös direktíva valóban elérte célját és bezárta a szabályozásban még meglévő kiskapukat.

Fotó: XPB

Megvolt az oka annak, hogy ezt bevezették” – jelentette ki a szakember. „Remélhetőleg ez bezár minden további kiskaput. Idén mindenki megfelelt, ami jó a Forma–1-nek, de a csapatok természetesen igyekeznek mindenkinél okosabbak lenni.”

 „A 45-ös direktíva viszont reményeink szerint tényleg lezárja a kiskapukat, azokat is, amelyek eddig esetelegesen még megmaradtak a szabályzatban. Szerintem egyébként a költségvetési limittel kapcsolatban mindig is egy folyamatos tanulási szakaszban voltunk” – tette hozzá, utalva arra, hogy óhatatlan volt és talán még mindig az, hogy a szabályokat pontosítani kell, vagy kiegészíteni.

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff nem volt ennyire optimista, igaz, elismerte, bár felmerült a gyanú, hogy páran ismét átlépték a határt, az alakulatoknak hinniük kell az FIA-nak és bízniuk kell abban, hogy a vizsgálat alapos volt.

„Végeredményben minden csapat megkapta a megfelelőségi bizonyítványt, ezt jó tudni. Úgy tűnik, mindenkit alaposan átvizsgáltak és minden lehetséges ötlet eltűnt a háttérben, mert korlátozások nélküli felhatalmazást kaptak. Szóval szerintem most így kell tovább mennünk (ebben az irányban)” – fogalmazott az osztrák szakember.

Toto Wolff (Fotó: XPB)
Borítókép: Zak Brown (Fotó: XPB)

További tartalmak