Musorujsag
Élő Eredmények

Pontvesztés születésnapra? Ocon elfogadta, benne van a pakliban…

Pontvesztés születésnapra? Ocon elfogadta, benne van a pakliban…

Alpine, F1 TV
Nem így képzelte születésnapi versenyét Esteban Ocon, aki Szingapúrban egy biztosnak tűnő pontszerző pozíciót veszített váltóhibája miatt. A francia jelezte, nem erre számított, de igyekezett elengedni dühét, mondván egy technikai sportban ez sajnos benne van a pakliban…

A kiábrándító monzai futam után az Alpine jelezte, Szingapúrban pontszerzéssel óhajt visszavágni, ennek érdekében pedig a szokottnál keményebben készült a futamra: versenyzői hosszú órákat töltöttek a szimulátorban, a mérnökök pedig napokon át kutatták a gyenge szereplés pontos okát. Végül aztán jelezték, felkészültek, jobb szingapúri hétvégét várnak.

Esteban Ocon már az időmérőn jelezte, valóban van ok a bizakodásra, hiszen bekerült a legjobb tíz közé, a futamon pedig a csapattárs, Pierre Gasly is beverekedte magát a pontzónába, kinézett tehát egy kettős pontszerzés a francia csapatnak.

Húsz körrel a vége előtt aztán Ocon alatt megállt az autó. Az egyszeres futamgyőztes a hatodik helyről esett ki, fontos pontokat bukott tehát, ráadásul pont a születésnapján (vasárnap lett huszonhét éves). „Természetesen nem így akartam zárni a születésnapom…” – fogalmazott kiesése után. „De a lehetőség adott, jövő vasárnap a kedvenc pályámon vághatunk vissza!”

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

„Nagyon csalódott vagyok, de megesik az ilyen a versenyzés világában… elromlott a váltó, miközben nagyon jó pozícióban voltunk” – számolt be a problémáról, majd megjegyezte, bár a kiesés bosszantó, az vigasztalja, hogy az Alpine csapatként is jól működött Szingapúrban.

Mindent jól csináltunk. Tartottuk a Red Bull autóit, küzdöttünk Fernandóval (Alonso) és Kevinnel (Magnussen). Sokat előztünk. Fantasztikus volt! Mindent egybevéve kiélezett volt a küzdelem a hétvégén, egy olyan pályán, amelynek nem vagyok a legnagyobb rajongója, amellyel voltak problémáim a múltban. De azt hiszem, már kezdem megkedvelni, kezd az egyik kedvencemmé válni” – jegyezte meg a trükkös utcai pálya kapcsán, ahol tavaly is műszaki hiba miatt esett ki.

Ocon kiesése után Gasly „mentette meg” az Alpine napját, a márkatárs ugyanis hatodikként ért célba a mozgalmas végjáték és George Russell utolsó körös kiesése után. A pontszerzés tehát végül azért összejött a csapatnak. „Boldog vagyok, hogy hatodik lettem egy fizikailag ennyire megterhelő futamon. Magabiztos voltam, tiszta futamot akartam futni és agresszív lenni” – kezdte.

„És ez sikerült is. Voltak kemény csaták, amelyekből a legjobbat hoztuk ki, és maximalizáltuk az eredményt. Fontos, hogy újra pontokat szereztünk, ez kellett a csapatnak, az autónk pedig jó volt, masszív tempóval. Kár Esteban kieséséért, mert egy hatodik, hetedik helyezés is összejöhetett volna. Fontos, hogy kivizsgáljuk, mi történt, mert minden téren (a megbízhatóság terén is) erősebben kell visszatérnünk. Ami engem illet, remélem, Japánban jobb időmérőm lesz” – tekintett előre.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon kiesése után (Fotó: XPB)

További tartalmak